Maksz nagy várakozásokkal érkezett Budapestre. Vett két jegyet az operába 15 ezer forint értékben, aztán elnézte a dátumot: az előadás egy nappal korábban volt, plüss páholyaink üresen tátongtak azon az öntudatlan estén. Maksz jövetelének apropója egy nemzetközi filmes szervezet találkozója volt, mely épp saját összeomlásáról referált a tagjainak Budapesten.  A tartózkodás meghosszabbítását pedig hozzám kapcsolódó hiedelmek inspirálták ("nem számít a korkülönbség", "bármikor bárki készen áll egy másik országba való költözésre", "a szerelem minden határon átlép", a szerelem tényleg). Maksz a visszafelé szóló repülőjegyét is elnézte: este rájött, hogy hétvége helyett már másnap hajnalban el kell indulnia, a hátralévő időre pedig máshova küldtem aludni (a szerelem egyébként tényleg  minden határon átlépne). Élményskáláján Budapest átbillent a  David Lynch tartományba, éjszaka hangokat hallott, majd anyám szobája előtt egy nagy Fülbe botlott.  Nem jutott el fürdőbe sem, és a városból végül alig látott többet, mint egy hostel szobát és egy villamosvonalat.

Erre jön Béla Lugossy Bécsből, alig három órát vonatozik, én a munkáimat félreteszem, és négy napot megállás nélkül vele töltök, mintha valakim lenne, a zsebemben viszem mindenhova,  mert így jön ki, Béla ugrál örömében, a város különböző pontjain ízletes ebédek és vacsorák tisztes sorát fogyasztja el, a Széchenyi összes termálmedencéjében megforgatja testét, a gőzkabinok minden gőzét felszippantja, és akkor mindennek tetejébe egyszer csak petárdák hangjára leszek figyelmes: és igen, a Fürdő külső medencéi felől tűzijáték ropogása hallatszik - mert Béla megérdemli. Jutott neki.