Van egy „Értem” elnevezésű Word dokumentum az asztalon.
Szólj hozzá!
Álom
Papával részt vettünk egy meetingen (szerintem ő soha nem tett ilyet az életében), beleolvastam egy korábbi, rossz helyesírással írt jegyzőkönyvbe, ami az eseményeket és viszonyrendszereket pontosan rögzítette, amiben a nevem többször, változatos, de mindig rossz helyesírással szerepelt, majd beleittam a vizébe (szerintem én soha nem tettem ilyet az életemben). A meetingen volt helyem, a projektem versenyképes volt, az apám élt.
álmok a nyíló és záródó világból
Érdemes sokakkal és rendszeresen beszélgetni, mert ilyenkor kiderül, hogy a legspeciálisabb perverziókban is osztozunk valakivel.
Ez a szegény fiú mindent megtesz (például sokat ül és fekszik), hogy ne érezzem magam nyomorult törpének mellette, de a 195 centi az 195 centi.
Osztjuk a népszerű véleményt, miszerint nem vagy egyedül
A podcast címe valami olyasmi volt, hogy Nem vagy egyedül, de a beszélgetés két órája alatt nem derült ki, hogy miért ne lennénk egyedül, tehát utána mindenki úgy érezheti, külön-külön, hogy az egész hallgatóságból csak ő nem érti, mi szól itt az egyedüllét ellen, ezért még jobban egyedül van, mint előtte.
Homályos zenei fogalmak, eltűnt gyerekkor
Zenetagozatra jártam, és első osztályban, amikor még kis csibékkel jelezték nekünk a táblán a kottafejeket, bérletünk volt az osztállyal a Zeneakadémiára. A vasárnap délelőtti programsorozat címe az volt, hogy Varázsfuvola, ahol apró lépésekben az operát dolgozta fel és magyarázta el hatévesekre szabva egy kedves, zeneértő bácsi, a gyerekek Fischer Ivánja. Közben az iskolai zeneoktatásban a furulya volt az első hangszer, amit bevezettek, és mindenkinek kötelező volt. Az ismerkedést a hangszerrel, amit Ili néni tartott, és a Zsip-zsup-kenderzsuppal kezdődött, Mesefurulyának hívták. Ezért évekig teljesen össze voltam zavarodva, hogy varázs, vagy mese, vagy csoda, fuvola vagy furulya, vagy fúró. És hogy ez egy hangszer, egy szakkör, egy közösség, egy épület, egy program, egy álom, egy történet, egy feladat, vagy egy opera?
Öregedés
Van az az életkor, amiben minden német férfi úgy néz ki, mint egy kertitörpe.
És minden kelet-európai, mint egy jámbor paraszt.
Mi vagyunk az univerzum Észak-Koreája, nem tudjuk, miben veszünk részt, senki sem világosít fel. Korlátoltak vagyunk és jóhiszeműek, elfogadjuk a szabályokat. Lehet, hogy ki vagyunk használva. Az is lehet, hogy gyermeklétben tespedünk, és azt hisszük, ilyen mindenhol. De a részvétel a fontos, nem a győzelem.
Catch me if you can
Remélem, sajnálsz! Augusztusban, az új lakásban majd aludhatok nálad? Fotózhatlak egy vörösborral teletöltött kádban? És magassarkúban, donáldkacsában? Utazunk? Készíthetek rólad erotikus rajzot és közzé tehetem az engedélyed nélkül? Nem látszol! Lehet veled regresszív anya-fantáziám? Pornó? Mamácska, mellecske, tejecske, merre szalad a kiskecske? Küldhetek képeket hajnalban felhúzott pisztolyokról? Lehetek explicit? Kinevethetlek? De tisztellek! Lehetek határtalan, gátlástalan határátlépő? És átjössz, ha lefőtt a kávé? Az éjfélkor lesz. És csak ma jó.
- Na jó!
- Felszívod majd a kokaint a farkamról?
- Azt nem. Ne haragudj, engem nem így neveltek.
Életmű
Most már éltem és fogyasztottam annyit, hogy elkezdtek a szeretett emberek antropológiailag ismétlődni. A következő szeretőm emlékeztet az előző előttire, a következő utáni az előzőre, de ez nem mindig szabályos; egy biztos: kétszer nem lehet ugyanabba a folyóba lépni, csak nekem. Sorminták is kialakultak, öröm- és csalódástípusok. Egy sima, egy fordított, egy barna, egy kék szemű, jó családból jött, bortányos szociális helyzetű. Kész az életmű. Ahogy magamat is egyre több fiatalban látom, ők is mind voltak már. Mindenki volt már, sőt, lesz; minden arcot és minden történet tragikus végét ismerem. Nem számít, belekezdünk, mert ők nem.
Szégyen
Isten sokáig hagy hülyén élni, és néha megajándékoz a reveláció élményével. Amire azt mondjuk, hogy "Isten leszedte a hályogot a szememről" - de miért hagyta fent ilyen sokáig?