Feri: Még nem ember, már nem állat. 

Kapok egy kurva fogkefét és hozzá tejszínhabbal

ellenállást

egyszer irdatlan botrányt csinálok

Polgári feleséget akar, másik szobában alvót.

Már így is merő fogkrém minden, körülöttem,

mert fogas vagyok, mert mindig magam ellen fordítom az ajándékfogkefét.

Mellettem mindenki egyedül akar lenni. Törlöm ezt a számot is.

Van egy barátom, lassú és halk, de nyíltan beszél. Mit csináljak?

Megyek, visszaadom Macának a gepárdjelmezt, aztán találkozom Leóval.

A vécéből dől ki a magyar proletariátus.

Persze gyerekkoromban tényleg undorító voltam. Az ilyesmi elmúlik, aztán visszajön, de addigis:

- Mostmár eléggé vágyom rád.

- Mitagadás: én is, háborús özvegy.

- Megúsztam az Air-France-sztrájkot, így hamarosan leveszem a gyászruhád.

A pillanatnyi tón Szoky és Edvárd párbeszédét juttatja eszembe ('98).

Szeretlek.

Ez nagyon megtisztelő.

Megnyílt az út a lágyabb, krémesebb történetek felé.

Ha mégis akarnánk, inkább a vágás utáni étkezést, jókedvet mutassuk, halott, vérző disznót semmiképp.

(Pedig a disznóhalált meg kell tanulni akarni, igen, a vér az élet része, igen, a vér meg a disznóhalál, szedjétek össze magatokat nyugaton.)