Velő János

Nehogy azt higgyük, hogy a vulgaritás újkeletű. Forró(!) István (#namedropping!), aki egyébként erősen jobboldali érzelmű történelem tanár volt, egy alkalommal helyettesített csak nálunk, de akkor a Székely himnusz mellett azt is megtanultuk, hogy az ókori Róma bordélyai sem voltak különbek, mint a mai iskolák: a Pompei romjai közül kiásott falakon olyan firkák voltak olvashatók, mint "Jól szopsz, kis vörös!".

A másik üzenet az ideggyenge, de irodalomhoz annál jobban értő magyar tanárnőnktől jött, aki az egyik órán ránk odított, hogy "Nincs olyan, hogy fejlődés! Aki azt hitte, hogy van, az most sürgősen számoljon le ezzel az illúzióval! Füzet kinyit, új oldal, írod: Nincs fejlődés. Mindenki otthon százszor, házi feldat." *

A középkor csak mindig más és más formában köszönt ránk.  

* "Nincsfejlőddés" ide vagy oda, ő persze tanárnak állt, de csak azért jött közénk, hogy bomlasszon, belülről rohassza szét a haladásba vetett hitünket és ezzel fejtse ki felelősségteljes pedagógusi munkáját.

A profilon restaurálás alatt álló freskók, templombelsők és örökbefogadott gyerekek képei váltják egymást.

Óvatosan elkezdtem babák képeit nézegetni és gyűjteni.

"Halottkiadás, csa-ccsa-csa."

"Hullaház egy-két-há"

"Haldokló új".

"Három könyv-ötletem van" - mondta valaki.

Amikor a hipomán, 3 országban élő 37 éves kínai dizájnernő születésnapjára remegő kézzel kiválasztom a napszemüveges szmájlit és elküldöm, úgy érzem magam, mintha a nagymamája lennék. Egy korszerű, magyar nagymama.

Hiába a holokauszt-traumán való merengés (a harmad generáció egyébként is le van nézve),

a függőségek elemzése,

az ambivalens kötődés felismerése

az anyához, a segítők kizsigerelése,

egy éve minden fél havi keresetem,

nincs meg a fájdalom és a félelem ellenszere, de még magyarázata sem.

A nehézséget nem a kalkulálhatatlan jelenti, hanem a kalkulálható és a nem kalkulálható bizonytalan arányai.

Jó, írtam neki, kicsit cinikus lett, de azért még keresztény maradt a válaszom.

Nárcizmus, tapasztalathiány és rossz kommunikáció.

"December 20-án mintegy 200 magyar társaságában érkeztem haza Svédországból -- túlnyomórészt olyanokkal, akik ott élnek és duzzognak."

(Ja, dolgoznak! Ott élnek és dolgoznak!)

Azt például nem reméltem, hogy a Terápia 3. évadának börtönszálában emlegetett, megölt barátnő karakterében fogok magamra ismerni.

Annyira nagy divat a pálma, hogy nem is tudom, mi jöhet utána.

Papa kövér* megmondóember, irányítja a háztartást*. Meghívtam az összes osztálytársamat és mindegyik elfutott. Egyedül Gabó alszik az ágyamban mélyen, de hát beszélni, ugye, vele sem lehet, a fejére húzta a takarót.

* a deformálódást az álom ismét a betegség számlájára írta

* ez a lelki deformálódás pedig végképp idegen tőle, vajon mit jelent?