Életmód = elemek egyénre jellemző, sajátos és önkényes összeválogatása és átengedése a szűrőn.

Ez még akkor történt, amikor volt metró, de már szóltak, hogy nem lesz, és a magyar társadalomnak szembe kell néznie ezzel a kihívással is. A társadalom a buszon reagált a hírekre. Panaszos hangvétel, áporodott, borostás ötletek a jövőről.

- Nem lesz ez így jó.

- Nem, ez így rossz lesz.

- Nehéz lesz így.

- Hát, ha ez így megy...

- ...na, akkor nem lesz könnyű.

- Nézd meg, mennyien jönnek.

- Ez már csak rosszabb lesz.

- Nem fogják bírni az utak.

- Az utasok.

- Nem fogják és nem fogjuk bírni.

- Ez nem könnyen bírható.

- Rossz lesz. Nehéz lesz.

Mögöttem álltak. Meg mertem volna esküdni rá, hogy az egyik férfinak vatta van a bal fülébe tömködve, a másiknak meg mankója van, amit nem tud hova támasztani. Amikor leszálltam, láttam a vattát a férfi  fülében, a másikat pedig egy mankón rogyadozni. A nyomorult szentek, a próféták megmondták előre, hogy tömeg lesz.

Hallott arról valaki, hogy költőtől nehezebb elszakadni?

András: Gondoljon bele, Fruzsi (17) milyen problémás korban van most!

Edit (63): Én is problémás korban vagyok!

Beszorultam egy extravagáns felhőkarcoló embertelenül szűk, fél személyes liftjébe. A lift csak vitt felfelé, miközben azon szorongtam, hogy be ne ragadjak, már régen be voltam ragadva. Hiába derengett a lift üvegablakain át a magasság fénye, azért az mégiscsak egy kasztni volt.

A nehéz egyszerre mindig azt is jelenti, hogy lassú. 

Lehet, hogy drámai, de legalább részt tudok venni benne.

7 %-nál jár a Premiere letöltés és mindjárt kész a rizs.

A mozgás sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, úgy érzem, csak izmosabb lettem és szomorúbb.

A régi zenékkel az a probléma, hogy mind valamire emlékeztetnek, egy dolgot jelentenek, az újakkal az, hogy még nem ismerem őket. Az új zene olyan, mint az idegen városok: valami azt mondja, nem feltétlenül van (még) jogom ott lenni.

"Fiatalok, tiétek a jövő! Régebben úgy volt, hogy a miénk lesz."

Papa arca makróban: csóválja a fejét, ami kontrasztos, fekete haj, fehér bőr és markáns arcélek, egy jól sikerült 3D modell. Egyre közeledik a fej, amit rosszallóan ingat.

Biztos azért láttam ezt az arcot, mert a napokban sokat gondoltam rá, hogy mennyire nehéz volt vele, és hogy most végre megnyugodott, mert életében sosem volt nyugodt. Ez tényleg igazságtalan, ugyanakkor igaz, de sértő. Szégyellhettem magam miatta.

Pornográf egyszerűségű szövegekkel ígér megoldást a Dráma az anyaméhben, minden fejezet végén hangsúlyozva a fő tételt. Ez is azért van, mert elveszett ikertestvérét kereste az esettanulmányban szereplő nő. Ez is azért van, illetve nyilvánvaló, hogy..., hiszen mi már egyszer korábban is azt állítottuk, hogy ez csak annak a jele lehet. Ez a tautologikus érveléstechnika előfordul máshol is, pl. politikában, rossz pedagógiában (mert csak, mert én azt mondtam), vagy vallásban, de csak az utóbbinak megbocsátható.

Ha ez egy imakönyv lenne, lenne helye ennek a minden fejezet végén megjelenő szakrális refrénnek, de a szerzők sajnos nem Istent éltetik, hanem saját, kielégítően soha el nem magyarázott állításukat. Bárcsak ne hívnák ezt könyvnek! 

amikor hírlevelek sajnálkoznak, hogy elhagytam őket,

amikor közösségi oldalak boldog karácsonyt kívánnak.

Először jönnek a lények, a barátok, a mozgalmas önportrék, aztán jönnek a tavak és a hegyek, harminc fölött a benépesült tudat, ahogy tisztulni akar.