2019\11\08

Freeze frame

Annak az öregedésnek, ami 30 és 40 között zajlik le, még van valami szépsége. Hívjuk inkább érésnek. Remélem, még sokáig 40 alatt maradhatok, a barátaimmal és szerelmeimmel együtt.

2019\11\08

Amikor még széteshetett a figyelem

Szeretném hangsúlyozni, hogy nem lusta vagyok, hanem lassú. 

És szerintem egy kis figyelemzavarom is van, ezt kb. 30 év intenzív elkalandozás és soha vissza nem találás után lassan érdemes belátni.

Már az óvodában is stresszt okozott a Foglalkozás. Nemcsak azért, mert a kacsákat meg kellett számolni, hogy mennyi ment át a túlpartra és mennyi maradt itt, hanem mert volt valami erőszak ebben a kell-ben. Ezek a beosztott félórák, ezek a nekünk szegezett feladatok csak a szabadságomat nyírbálták és a garantált eredménytelenségre készítettek fel. Már a nagycsoport felől nézve is paradicsomi állapotnak tűnt a kiscsoport, amikor még széteshetett a figyelem, csak enni kellett és játszani. 

 

2019\11\04

Sok mindent akartam rögzíteni a tegnapi napból. De az egészből csak annyi maradt meg, hogy "kisállat nagykereskedés". A Berghainról később.

2019\11\01

A részvétel elmaradása eufórikus

Van abban valami felszabadító, hogy nem kell semminek megfelelni, mert egyszerűen nem vagy megfelelő. Alapvető alkatodnál, természetednél, fizikai és szellemi valódnál fogva. A lényed nem odaillő és nem alkalmas. Bármit csinálhatsz, a világállapot rezzenetlen, csak nyerni lehet, ha mégis megrezzen. Nem lehet baj.

2019\10\31

És akkor eszembe jut, hogy egyszer valahol valaki mesélt valakinek egy lazacról, ami megártott valakinek.

legend

2019\10\31

Minél több az anyag, annál kevésbé hasznos. Az ígéret volt maga a haszon. Minél több a tapasztalat, annál kevésbé strukturálható. Egyre több az egymást kioltó elem. 19 évesen még meg tudtam írni az önéletrajzomat, ma már bele se kezdek, inkább akkor egy új életbe.

2019\10\29

A valakiről való sokat gondolás egyik ismérve, hogy az ember eggyel több ipszilont képzel a nevébe. Több dupla l-t, és szíve szerint a h-kat is sokasítaná, hogy könnyed lebegést adjon a nagyszerűnek képzelt ismeretlen nevének - csak azért, mert fiatal és francia.

2019\10\27

Lehetséges forgatókönyvek Leander eltűnésére

1. Sosem volt meg.

2. Az üzenetváltások alatt elment a kedve: két szóval kiábrándítóvá válhat bárki.

3. Túl résztvevő voltam.

4. Túl részvétlen voltam.

5. Túl közel mentem. Bonyolult voltam, vagy látszott, hogy hamar az leszek.

6. Túl távol maradtam. Tőmondatokban fogalmaztam.

7. Valahol subtextben követelőző voltam?

8. Nihilista voltam, mindegy volt nekem.

9. Baj lehet, hogy egyáltalán létezem.

Mindegy, hogy mindegy-e nekem, ha a másiknak mindegy. Az online dating (is) a mindegy elfogadásának művészete.

10. Azóta találkozott és beleszeretett a legstabilabban beleszerethető nőbe, aki még egy szertelen 28 évest (az új 18) is megzaboláz. (Ki ez a nő?)

11. Rájött, hogy nem érdekes az egész.

12. Nem rájött, hanem egyáltalán nem jutott eszébe, mert nem érdekes.

13. Szégyenkezik az eltűnése miatt, ez az eltűnések második leggyakoribb oka.

14. Meghalt túladagolásban.

15. Nem halt meg, de még máshol van.

16. Ezek kombinációja.

 

2019\10\27

Igen, volt ilyen, alapvetően elég sokat szemlélődtem. És most is sokat szemlélődöm, csak elfelejtettem, hogy ez nem tevékenység, annyira lefoglalt.

2019\10\27

A világ minden szabadideje sem elég nekem, hogy ne tevékenységgel töltsem ki. Nem tudom, mi az a jótékony passzivitás, vissza kell szereznem a női minőségemet, ha valaha volt ilyen.

süti beállítások módosítása