A jelen mindig komolytalan, a múlt a komoly, meg a távolban ígérkező, később bekövetkező események. Értelmezés és tervezés. Ezért, ha fiatal arcot látunk magunk körül, aki pont annyira fiatal, mint mi, nem vesszük komolyan. A jelen örök és végtelen, a fejlődés mindig előre tart és soha nem pusztulás. Együtt maradunk fiatalok. Szükségszerű volt, hogy felnőttünk, de ebből nem következik közös pusztulás, csak a jelen, közös virágzás. A dráma az egyetlen, ami kizökkent és komolyságot ad az alábecsült jelennek. Dráma esetén benne vagyunk egy következményben, vagy a jelen pillanat súlyos következménye válik kivételes fókusszal érezhetővé. Pár felfokozott pillanat vagy lekerekített narratíva emlékeztet minket az időbeliségre, kizökkent a mágikus végtelen kényelméből és rutinjából.

Egy ideje beszélgetek valakivel, akinek csak hangvillák alkotják a publikus profiljait. Most felmerült, hogy esetleg normális.

Hogy én mennyivel cinikusabb vagyok Németország 98%-ánál!

Az a 2% meg már nyilvánvalóan bűnöző vagy pszichiátriai eset. Akivel találkoztam, és beletartotozott a 2%-ba, az volt. 

Mennék kicsit Romániába friss levegőt szívni.

A magány semmiképpen se legyen egyedül!

Ha csak az egyharmada rendbejönne a dolgoknak és az egynegyede előre lendülne az egyharmadnak, én már egy boldog ember lennék.

A feltételes módot persze sem az üzleti világ, sem az ezotéria nem támogatja, úgyhogy most újra el kell fordulnom a világtól, mert hirtelen nem látom, mi esik kívül a valóságban a pénz és az ezotéria által meghatározott tartományokon. 

Szerda este bejelentte, hogy felnőtt, valami történt az előző hétvégén (többek között, hogy látott engem táncolni és a az ilyesmitől egy perc alatt megváltozhat bárkinek a világképe). De új lakótársa is lesz. Mindenesetre most már a levegő összetétele is más, amit beszív az orrán, és ahogy így körülnéz, minden különbözik a pár nappal azelőtt vélt világtól. Nemcsak az, hogy sötét van, és hogy változásról beszélgetünk egy ismeretlen városrész fenyegető parkjában. Hanem minden más is más. Minden lépés, ahogy a talp ránehezedik a lúdtalpbetétre. Minden máshol érintkezik mindennel. Új izmok aktiválódnak a hirtelen jött felnövéstől, és nem tud betelni vele, hogy ez az új haránt is ő.

A szimbiózisnak arra a fokára jutottunk, hogy amikor megláttam a hűtő gyümölcstároló rekeszében pár görögdinnye darabot, megrendültem: hogy lehetséges, hogy van egy görögdinnyéje és nem is szólt róla? Hogy férkőzött a hűtőjébe a dinnye? Mikor történt mindez? A dinnyéhez is van viszonya. Nem tudtam. Hány gyümölcs van még a világon, ami váratlanul megérkezhet? Semmire semmi rálátásom. Milyen titkosak ezek az ártatlan dinnyedarabok, mennyi információ egyetlen hűtőrekeszben! És ő mit szólna egy dinnyéhez a hűtőmben? Csodálkozna, de nem ijedne meg, mindig én voltam a gyávább és óvatosabb.

Nagyon szomorú hely ez a gyászoló kávézó. A lelkem minden ürességével Judith vőlegényével vagyok, aki most elindul valamerre. Fél füllel úgy hallottam, azt mondta, "Nyugatra". Nem tudom, mihez képest. Mi, amikor gyászoltunk, még a fagylaltozóból sem találtunk haza és zöld lámpánál sem tudtunk átmenni. Nem tudom, az kelet volt-e, vagy nyugat. Rég eltűntek a rabbik és evangélikus lelkészek, akik meg tudták mondani, mit kell ilyenkor csinálni. Melyik utcán kell hazaindulni és hogy le merhet-e feküldni aludni az ember, ehet-e egy falatot, mire szálljon fel.

Létre lehetne hozni egy társkereső oldalt, ahol az emberek társat kereshetnek.

Miért van minden pszichológus honlapján tavirózsa?

Kik kapják, vagy kik vágják ki maguknak az élet barátságos szeleteit? A recepteket és szabásmintákat? És a többiek hogy kerülnek egy indusztriális táj kellős közepére? Ráadásul kiderült, hogy önként mentek oda. Mit keresnek ott?

Úgy láttam, hogy közeledik valaki, de csak porszemek vannak a levegőben és úgy mozognak, mintha jönne valaki.

Meg kell tanulni értékelni a porszemeket is!

Egészen addig, amíg nem derül fény porallergiára.

Volt két álmatlan éjszakám, részben egy nyest, részben a jövő miatt.

Fárasztó folyamatosan megsértődve lenni, találnom kell most már egy okot arra, hogy őszintén ne legyek megsértődve. De kiterítve és feltrancsírozva se, szóval nem az altruizmus lesz az út.

Valahol megint a zenbuddhizmusban látom a megoldást, vagy az öngyilkosságban. Szemléletváltás is szóba jöhet, de váltson inkább szemléletet más.

Mélyen sértett ember vagyok, nem tudom, hogyan lehet kikúrálni, és hogy idén belefér-e a járvány mellett.

Mindennek a tetejébe gyereket is szeretnék, még ebben az életben - ennyi problémát hogy lehet megoldani egy emberöltőn belül?

Amíg elmerengek rajta, hogy mitől lettem ilyen, és létrehozok a merengéseimnek egy Instagram fiókot, a többiek háromszor elválnak, majd újraházasodnak, és a negyedik házasságukba érkezett kamaszgyerekeket nevelik nagy alázattal.

Én pedig nem értem, hova tűnt az a rengeteg idő, amit a többiek a pszichológiai fejlődésükre szántak. Tényleg nem tudom, nem nézek sok sorozatot, nem iszom alkoholt és nem sajnálom magam, fogalmam sincs, mi húzza az időmet. Milyen tevékenységről kellene lemondanom, hogy olyan öles léptekkel fejlődjek, mint ők? Vagy hogy legalább annyira élvezzem a toporgást?