Mindent megteszek, hogy ne tűnjek gyanúsnak. Nem követtem el semmit, de gyanús még lehetek. 

Régen is, ha rendőrt láttam, lapítottam, pedig, ha valaki, én csak szolgáltam és védtem. De az érzés, hogy gyanú tárgya vagyok, velem maradt. Ambíciómmá vált, hogy ha rendőrt látok, feltűnően ártatlanul viselkedjek. Jeleket adjak, hogy nemcsak nem csináltam semmi rosszat, de egyenesen jó vagyok, kiemelkedően jelentéktelen, és azt nem büntetik. Üzentem a fülem állásával, szemmel, beszédes hajvégekkel, tiszta körmökkel, a korrigált gerincferdülésemmel. Üzentem, hogy minden, amiben különbözőnek tűnök, valójában ugyanolyan, hogy bele vagyok simulva a társadalomba, nem látjátok, milyen szépen metrózom? Becsületesen teszem egyik lábam a másik elé, nem lépek rosszul. Nincs baleset, ami lebuktatna. Hátamon tisztességesen ül az iskolatáska. A szememet csak azért sütöm le, mert szégyellem, hogy makulátlan vagyok.

Betört a genetikámba a rendőrállam, pedig a születésemkor már alaposan meggyengült. Mégis, előállította a paranoiának ezt a különös inverzét. Ahol nem nekem gyanúsak a többiek - senki sincs ellenem -, hanem én vagyok gyanús, szerintem is én lehetek az ellenség. Persze gyanakszom, hogy gyanúsnak tartanak, de ez azért mégsem az a tradicionális tévképzet. Ennek alapja volt: mégpedig az, hogy tudtomon kívül bűnös voltam.

Feminista magazin kérdése: És milyen érzés, hogy az apja lánya és nem az apja fia?

Miért nem hallottam már több mint húsz éve, hogy "rövidkaraj"? A disznónak a 21. században már nincs meg ez a része? Vagy nem eladó? Vagy nem píszí?

Van még olyan, aki a Romeo y Julieta szivardoboz feliratot Madárinfluenzának olvassa?

A budapesti villamosvonalakon irodalmi hetek vannak. Attól függően, hogy éppen kik verekednek össze, adja be a villamos vezetője a megfelelő kortárs verset. 

Azt tapasztalom, hogy hangszálgyulladás esetén nemcsak a szóbeli, de az írásbeli kommunikáció is visszaesést okoz, a hagszáldiétát valójában kommunikációdiétaként kell érteni, és megszüntetni minden kapcsolatot a külvilággal. A hangszálgyulladás elvonulásra való felszólítás, kilépés a szociális élet minimum-kötelezettségei alól. Teljes gyógyulás csak a kommunikáció maradéktalan kiiktatásával képzelhető el. Végtagokkal sem szabad gesztikulálni, mások szemébe nézni is tilos, az is meghosszabbítja a betegség lefutását. 

Szólítják a betegeket a rendelőben.

- Dr. Ribizli!

- Dr. Művésznő!

Majd Kovács Pisztáciát hívják be.

Nyugdíjasok bukósisakkal az operában. 

A mindentudó, 17 colos laptop táskák, ha egynél több zseb van rajtuk, úgy néznek ki, mint megannyi Gregor Samsa, ahogy sorakoznak az olcsó kínai oldalon. Bezzeg a kisebb táskák nem váltanak ki evolúciósan kódolt pánikot, azok mind egy magasabb szintű életet sugallnak, amelyben sem szaporodás, sem vírusok nem léteznek. De ha komolyan dolgozol (17"), nem csak ímélezel, akkor vedd a hátadra a páncélodat, egy ízeltlábú vagy, potens és pusztító, de eltaposható, finom neurokognitív képességekkel.

Nem tartjátok veszélyesnek a Rooftop Comedy rendezvénysorozatot? Nem fog valaki legurulni a tetőről, ha túl jól sikerül?

Ezen a héten az összes szakértőt Galambos Attilának hívták, mindegy, hogy a viharkárokról, az allergiáról, gyermekbántalmazásról, közlekedési balesetekről, ingatlanárakról vagy munkaerőpiacról kellett nyilatkozni - mindig Galambos Attilát kérdezték a világ dolgairól. Felnézek az égre, megnézem, mit üzen ma nekem Galambos Attila.

A pszichológia előretörésével egyre több ismert ember járatja le a szüleit különböző műsorokban. Én, bár nem vagyok közszereplő, szintén sokat kárhoztattam őket az elmúlt 15 évben, baráti körben, közös barátaink és idegenek előtt - és mindez most annyira természetes lett. Ezzel egyidejűleg a kortársaim egyre óvatosabbak is és a kor előrehaladtával a tisztelet is nőtt bennük a szüleik iránt, mivel a szülők élete rohamosan fogyatkozik. Vigyázni kell rájuk és vigyázni kell velük. 

Mindig hosszabb élettel számolunk, mint amilyen lesz. Én még olyat nem ismertem, aki meglepődött, hogy még mindig él, de ha meghal valaki, mindenkit váratlanul ér.

- És van valami központi megoldás az egerekre?

- Igen, központi gyilkosság.

Benyitok az éjjeli szobába, ahol Mamika és Papa alszanak mélyen. Minden fekete, csak ők derengenek kéken és laposan a sötétségben. Olyan őskép ez, ami nem múlhat el. Az egyenletes levegővétel, a kikapcsolt reflexek is azt ígérték: ez ebben az évszázadban már így marad. A szülők alszanak, még ha hiányzik is belőle a romantika, hogy „vigyáznak a gyerekeik álmára". Nem vigyáznak, a gyerek nem tud aludni és átjön és az alvó szülők tudomást sem vesznek róla, el vannak foglalva. Ha felébrednek, nem örülnek. Ez mégis a biztonság. Nem a figyelem, hanem az állandóság. Talán a biztos rossz is biztonság, de a biztos alvás biztos, hogy biztonságos. A biztonság burkán belül tere van a negatív élményeknek, az oda nem figyelésnek, a rossz rutinnak, az intuíció hiányának is. Ez még nem a szeretet, csak a létbiztonság. Amikor nem változik semmi.

Most is beleléptem ebbe a képbe. Tehát ott vannak még.