Álmomban végigölelgettem a kirúzsozott kisfiú rokonaimat az előszobában. Sokan voltunk, mint egy népes zsidó család, de közben felbukkantak a keresztény rokonok is, és elvegyültünk. Család, vendégség, rítus. Életöröm volt, tobzódás a társaságban, zsivaly, tisztelet, érdeklődés és magától értetődő rúzshasználat.

Egy határozott, de asszertív telefonbeszélgetést végighallgatva, B. büszkeséggel a hangjában megállapította, hogy jól tárgyalok. Nyitottan, rugalmasan, becsületesen, ám érdekeimet mindvégig szem előtt tartva és gyengéden, ugyanakkor mindkét fél számára transzparensen érvényesítve. Méltatta a hatékony kommunikációmat, elismerően bólogatott, amikor befejeztem a hívást.

- Nagyon ügyes! Jó volt hallgatni. Nagyon szépen hajózhatsz az élet tengerén! Kivel beszéltél?

- A Katona József Színház kellékesével, hogy ingyen elvigye tőlem a családi örökségemet. Elértem, hogy nem kell fizetnem érte, ráadásul kedden jön, amikor én akartam.

- Fantasztikus, hogy itt vagy és nekünk akarsz dolgozni! Csodálatos dolgokat csináltál. De hol rejtőztél eddig? És hogyhogy szóba állsz velünk? Miért pont mi érdemeltünk meg? Te tényleg ilyen nagyszerű vagy?

- Nem. És kíváncsi vagyok, mikor fogtok rájönni.

Azt hittem, pár évig még beszélgethetünk róla gondtalanul, de nem kell elkezdeni. Hogy elég mímelni, illetve hosszan és alaposan, tulajdonképpen tökéletesen felkészülni rá. Az életre mármint, de most már csak a halálra áll az egész. 

- Törölközőt kéne mosnom, de nem értek hozzá. Mit vegyek?! - kérdezte izgatottan a Férfi, miután becsörtetett a drogériába és megtorpant a közepén. Mellkasa zihált, tombolt benne a tettvágy. Lehengerelte a választék: mennyi tisztasági termék! Álmában sem gondolta volna, hogy ennyi polc lehet egy drogériában. Elfogódottságát derűs érdeklődéssel próbálta leplezni, de remegett a keze. Hogy ne kelljen csendben szégyenkeznie, azt választotta, hogy inkább feltűnő lesz. Ugrásra készen várta az eladó segítségét, szemeivel szélsebesen pásztázta a polcokat: vajon melyik termékre lesz ráírva, hogy törölközőmösó? Vagy törölközőmosó férfiaknak? És ő veszi észre előbb, vagy az eladó nyer? Felmerült egy pillanatra, hogy mégis lehet ő a gyorsabb. Nem a tapasztalat, a lendület miatt.

Ha más nem, az üzletválasztás magabiztosan sikerült: a Férfi a mai napon, reszketve bár, de fél lábbal átlépett az Önellátó Felnőtt Emberek Birodalmába.

Szombaton virológushoz mentünk vacsorára. Nekem a komforthoz nem kell több, mint hogy megtudjam, hogy valaki a Robert Koch Institut, a csíramentesség európai fellegvárának munkatársa, negyed óra múlva már be akartam költözni. Amikor pedig már mindenki jól lakott, végre a vírusokra terelődött a szó, én pedig Kálmán Olgaként szorítottam sarokba a szakértőt, nem engedve a kitérő válaszoknak, addig darálva a kérdéseimt, amíg kielégítő választ nem kapok, hogy de mi van akkor, ha és az hogy néz ki, amikor, és a virológus szolgálatkészen válaszolt és végül nem is ő bontott asztalt. Egy este édes nyugalom és biztonságérzet - hosszú idő után újra mosolyogtam.

Bár egy virológus otthonában is vannak rendszerhibák. Én például soha nem tenném a csöpögő mosogatórongyot a csap tetejére száradni, hogy aztán a mocskos vízcseppek kézmosáskor a kezünkre, vagy ha kieresztjük a csapot, a poharunkba cseppenjenek. Tehát a virológus is ember! Van gondos és hányaveti virológus, meg virológus, aki józanul tart a fertőzésektől és van vakmerő virológus! Ahogy papból is van minden, az is mindig meglep.

Hazajövök, a tükörben egy másik embert látok. Üde. Úgy nézek ki, mint akit megdicsértek.

Az egész-arc szinte brutális és tolakodó, amikor ilyen régen megszoktuk a fél-arcot, az enigmatikus szempárokat, felhős homlokokat, érzékeny, szembe hulló tincseket. És a csőröket. Az is egyénre szabott, így mindenkit a csőre alapján ítélünk meg, a fekete vagy fehér csőre fél-arcba illeszkedése alapján. Kinek mi a formavilága. Vannak kacsacsőrök és gólyacsőrök, laposak, hegyesek, háromszögletűek és trapéz szerűek.

A csőr alatt egy új világ tárul fel. Minden napra jut egy meglepetés, ha az ember olyan helyen dolgozik, ahol 2020-ban vagy annál később kezdett és még nem látta a munkatársait csőr nélkül. 

Nem szegényembernek való az ételallergia.

Életem méltatlan tranzakciók sorozatáról méltó tranzakciók sorozatára cserélném.

- Na, és milyen volt?

- Rövid.

Ez a Kincskereső kisködmönbe illő, szívszorítóan szerény sír, ahol ráadásul a halott meg sincs nevezve, ez tartozik hozzánk, ilyen keveset adunk a materializmusra, ilyen kicsik merünk lenni.

Azt továbbra sem értem, a szüleim mit keresnek a városnak és a temetőnek éppen ebben a szegletben, amikor lehetnének máshol is. Amilyen szabadon utazik az ember életében, olyan szabadon pakolják halálában. Létezik a sokat éltetett mobilitás.

Nekem ilyen gonosz anyám még soha nem volt, mint ez a dietetikus!

Jaj ne. Közeledik a motoros kisfiú az ablak alatt. 

Bizonyos felhasználóknak mintha kétévente esküvőjük lenne a Facebookon, valahogy csak az a kép él róluk bennem, hogy csokorral állnak. És akkor megpillantok egy képet vasárnap este, hogy a felhasználó egy újabb csokorral áll. De ez már volt! Ő már esküszöm, hogy elkelt.

Mindig gyanús nekem, hogy mások gyorsabban élnek, mint én: épphogy elvesztettem a szüzességem, a kortársaim már háromszor elváltak és lassan az unokáikat nevelik.

Na jó, de mégis, kétévente ugyanott, ugyanúgy, ugyanabban a ruhában és ugyanazzal a társsal házasodni...? Mennyi rítus belefér az életükbe.

Az egyetlen stresszfaktor ebben a lakásban, amelyet pihenésre kaptam kölcsön, hogy hallani, amint egy kisgyerek teper a játkmotorjával az ablak alatt, az anyukája pedig kérleli, hogy álljon meg, majd egyre hangosabban és kétségbeesettebben mondja neki, hogy lassítson, közben a távolban felzúg egy motor, autók közelednek, a nő pánikban üvölt a gyereknek, hogy könyörgök, állj meg!, és amit ezután hallok, megfeszült izmokkal várom, hogy ne egy csattanás legyen, hanem csak a szokásos megkönnyebbült pihegés. 

És ez valamilyen okból minden nap megismétlődik.