Benyitok az éjjeli szobába, ahol Mamika és Papa alszanak mélyen. Minden fekete, csak ők derengenek kéken és laposan a sötétségben. Olyan őskép ez, ami nem múlhat el. Az egyenletes levegővétel, a kikapcsolt reflexek is azt ígérték: ez ebben az évszázadban már így marad. A szülők alszanak, még ha hiányzik is belőle a romantika, hogy „vigyáznak a gyerekeik álmára". Nem vigyáznak, a gyerek nem tud aludni és átjön és az alvó szülők tudomást sem vesznek róla, el vannak foglalva. Ha felébrednek, nem örülnek. Ez mégis a biztonság. Nem a figyelem, hanem az állandóság. Talán a biztos rossz is biztonság, de a biztos alvás biztos, hogy biztonságos. A biztonság burkán belül tere van a negatív élményeknek, az oda nem figyelésnek, a rossz rutinnak, az intuíció hiányának is. Ez még nem a szeretet, csak a létbiztonság. Amikor nem változik semmi.

Most is beleléptem ebbe a képbe. Tehát ott vannak még.