Be van írva nekem a naptárba, hogy SZERDA: Muki, dráma. Tehát, hogy holnap beszélünk.

Mert az, hogy a dán miniszterelnöknő 3 órákat alszik, az valahol indokoltnak tűnik. Na de én. Én mitől vagyok úgy oda?

Az előző hét mindig keddig tart.

Megpróbálom humortalannak és tisztafejűnek tettetni magam. NAGYON BIZARR.

Amikor arról a bizonytalan szélű felhőről, amiben élek, valaki végre kimond egy ítéletet, megnyugszom: ezek szerint van jelentése. Megítélhető! Formás. Létezik.

Egy téves ítélet is milyen fantasztikus támpont.

Most ment el a rasszista vendég. Kellemes illat maradt utána. Nincs igazság ezen a földön.

Napfényes parketta, tiszta víz. És ha elfogy, újat bontok.

A visszajelzések szerint tegnap mélybordóra váltott az aurám, de már mindennek vége, újra kék.

És aszkézis haladóknak vette át a helyét. Érzelmi diéta. Tudom, hogy nem látszik, pedig nem bírom sokáig cukor nélkül.

Gyorsan elmúlt ez a hétvégi eufória.

Azok a kiábrándító padlócsempék Facebook-on. Főszereplő tükrök, a szelfik sarkában vécékefék. Az egész szaniterfelvonulás. Brutálisan feltárt otthonok, szent együgyűség. Ki tud a vicces tartalmakra figyelni ennyi tragikus csempe között? Mi az üzenet? Konyhai járólapok, a közölni nem kívánt részletek. Minden meg lett írva rég. Minden szerencsétlenség. És ezek voltak a boldog emberek.

Nem elemeztem még ennyit csokoládét.

Mondjuk jó lenne nekem egy időmassza is, valami infantilisebb édességgel.

Keserű, de jól strukturálja a délutánt.

A csokoládét egy nagyon távoli szobába helyezem, és kettesével járok a kockákért.