Azt mondta valaki, finom a bőröm. Miért, más nőknek érdes a bőrük?

Nem annak finom a bőre, akiéhez hozzáérnek?

De még mielőtt Schwab Richárdot láttuk feladni a küzdelmet, leülni, és a legmélyebben emberi módon megnyilatkozni, a népszerű fiatal színházrendező megfogta a kezem, felemelt magához és elárasztott a szeretetével. Akkor megéreztem, mit hívnak csábításnak, még ha baráti is. Mondta, hogy mindenkibe bele tud szeretni egy pillanatra, és én boldog voltam, hogy részesülhettem ebben mellette, aminél semmi sem volt magátólértetődőbb, rengeteg szeretetet adott, és megtartott benne. Öt percig. Aztán elváltunk, dolgunk volt.

Azt álmodtam, hogy Schwab Richárd összeomlott. Előadást tartott, és rosszul lett. Arcát a tenyerébe temette, le kellett ülnie, és könyökét az asztalon megtámasztania. Ahogy eltűnt a tenyerében, hirtelen megláttam az emberi arcát. Több széksoron átnézve, nem közvetlenül, csak a sorok között. Egyébként is van neki, csak túl szép és túl jó, még a kilencvenvalahány éves apja is él, és azt gondolja, hogy az egészséges táplálkozás, és nem az élet-lottó miatt. (Lehet.) Érdekes mentális jele volt ez a rendszerösszeomlásnak, mert tartottam, tartottam magam, hetekig, hónapokig, meg sem nyaldostak a vírusok, csak a lelkem tört szilánkosra, de ma reggelre végre betegen ébredtem. (Remélem, a Papa még él!)