Gyerekkoromban, bár senki nem kérte, szorongásból elkezdtem összeírni minden nap, hogy mit ettem. Egy füzetbe írtam, amiben kacsák voltak, és a füzetet a listaírás iránti tiszteletből elöl tartottam, pedig sok kellemetlen pillanatom származott belőle: elhűlt osztálytársak, röhögő érzéketlenek.

Talán azt is reméltem, hogy a leleplezések alkalmával még valakiről kiderül, hogy felírja, mit evett, hogy megtudom, hogy valahol van egy listaíró szabadkőműves páholy, aminek tagja lehetek. Ez a páholy most életre kelt a táplálkozási problémák nyomán szerveződő Facebook csoportokban. Már nem számít különlegesnek az étkezési napló, és exhibicionizmusnak, ha elöl tartom. Sőt, az úgynevezett tudatos élet egyik alapvető kívánalma lett. Azóta képtelen vagyok naplót vezetni, ez is csak egy újabb bürokratikus kényszer, aminek addig volt értelme, amíg vallási aktus volt, a fruktózintolerancián nem segít.