Próbálok arra gondolni, hogy egyes emberek meg szülnek, és az sem kisebb beavatkozás.

Amikor az ember ilyen vizsgálat előtt áll, és leírják neki nyolc oldalas nyomtatványban (idegen nyelven*), hogy a megelőző napokban mit ehet és mikor és mikortól fogyaszthat csak folyadékot és mikor kell azt a bizonyos port meginni és hány adagban és mennyi vízzel és milyen szögben tartsa a csészét, lehet-e benne kanál és még 15 perc múlva is benne lehet-e, meg kell adni az egész családi anamnézist, és be kell vallania még azokat a bűnöket is, amelyeket nem követett el - különös, hogy ugyanakkor nem számoltatják el azzal, hogy mit csinált előző este, vagy a megelőző héten, illetve az időpont lefoglalásának pillanatától, vagyis amikortól fogva az ő kezükben van, nem nézett-e pornót, nem ártott-e másoknak, miért olvasott osztrák irodalmat, miről tájákozódott, milyen volt a politikai aktivitása, jó oldalra szavazott-e, nem akart volna-e inkább a másikra, ha attól most ez a vizsgálat kihagyható vagy kevésbé nyomasztó lenne?, gondolt-e arra, hogy, hogyhogy telefonon beszélt azzal, miért pont azzal, miért mosott gyapjút, hogyhogy aznap a kék sálat vette fel, mikor ment el bevásárolni - persze akkor már magában szabadkozik az ember, hogy ezt vagy azt csak a másiknak vette, vagy magának, a vizsgálat utánra, amikor egyébként is, morálisan és egészségügyileg is egy teljesen új időszámítás kezdődik.

*Persze azt reméltem, hogy nemcsak a színvonalasabb egészségügyi ellátás, de az idegen nyelv is tompít valamit a leírt szavak erején, hogy nem lesz közvetlen hozzáférésem, hogy a fájdalom, a szövődmények és mellékhatások esélye csökken azzal, hogy a nyelv, amin korrektül közölték a kockázatokat, nem csörgedezik az ereimben, csak a felszínemet karcolja, akkor ez engem nem érint, mert épphogy értem, nem belőlem származik, imitálnom kell - de a szorongás sajnos minden nyelven zsigerig hatol, és ez az állapot elhozza a nyelv előtti, gyerekkori szenvedés ígéretét, amikor az analízis és biológiai tudás még nincs segítségünkre, a rossz elől nincs menekvés a racionalitásba, csak álmokba és intuitív módon gyakorolt önszuggesszióba.

Amikor tombolán megnyertem az "Ismeri Ön a kakadut?", csalódott voltam, sokkal jobban szerettem volna valami rózsaszínt nyerni. Aztán később, amikor elolvastam, kiderült, hogy humoros, és idővel ezt mások is megneszelték, mert a könyv értéke az évek alatt egyre nőtt, kíváncsian nyitogatták a születésnapi zsúrokon, majd '93-tól mindenki kölcsön akarta kérni. Akkor úgy tűnt, az idő nekem dolgozott. Ehhez fogható jóljárás csak az volt, amikor a rózsaszín és zöld virágmintás anyagból felsőbb erők az én szoknyácskám kiszabására véletlenszerűen a rózsaszínt választották. Ez nagy szó volt, ilyen gyors egymásutánban kétszer is jól járni! Egyébként a rózsaszínre treníroztak, azt, hogy mi a jó, tanulnom kellett, ellesni a többiektől. Sok mindenre nem jöttem volna rá magamtól, például, hogy

- az állatok aranyosak 

- a Mickey Mouse valamiért szép? / aranyos? / vicces? / érdekes? / jelent valamit?

- alvás előtt illik az ujjunkat szopni

- az embernek illik, hogy honvágya legyen, ha máshol alszik

- a szocialista fagylalt finom (a puncs édes, nem vigasztalan)

- a túlcukrozott napközis tea ragacsos műanyagbögrében finom (nem csak kevésbé gusztustalan, mint a kakaó ragacsos műanyagbögrében, a rajta úszó fölével)

- a rózsaszín és a lila a boldogság ígérete

- a kólának szexuális tartalma van

- a sportteljesítmény meghatározza az osztályban betöltött pozíciót

- hogy Pista bának, Ádám bának, Dodi bának jó lenne a humora

- akik mindezt nem tudják, azoknak a megalázása normális, sőt. 

Minden készen van. És nincs idő leírni.