Villamoson.

- Miért hátrafelé megyünk, mama?

- Előre megyünk, cuki, csak te ülsz háttal.

Hogy lehet az, hogy Mickey Mouse-zal próbálnak eladni valamit 2018-ban? Van valami, amiről nem tudok? Mickey Mouse kiállt a nőkért? Vagy pont, hogy bevándorlásellenes? Hasonlít Donald Trumpra, vagy pont ellenkezőképpen néz ki? El nem tudom képzelni az okát.

Van azért egy titkos magyarázat a vasalótól való félelemre. Az egyik az, hogy valóban nem működik jól: a fém vasalólap és a műanyag test elválik egymástól, és ha a kettő közé beszökik a víz, abból tényleg baj lehet. A másik, hogy halála előtt apukám, már abban a jógyerek üzemmódban, ami anyukám számára mindig is idegen maradt és halálközeli személyiségváltozásnak tartotta (nem pedig jobb emberré válásnak - a változás minősége és iránya hidegen hagyta), szóval apukám utolsó éber napjaiban ezzel a vasalóval bajmolódott, elvitte javíttatni, még garanciális volt, visszahozta, használta, örült neki. Anyukám megilletődött ilyen mértékű praktikum láttán, amit a megelőző 40 évben összesen nem tapasztalt. Na, hát ha a vasaló volt az egyik utolsó koporsószög, akkor én se szívesen kopácsolnék vele.

Anyukám kéri, hogy tanítsam meg vasalni. Ő hol volt, amikor 11 éves koromban megtanított vasalni?!

Teljesen tanácstalan, toporog és szokás szerint hülyének tetteti magát. Mutasd meg - kéri -, nem tudom, hol kell a vizet beletölteni, meg van rajta egy gomb, azt tekerni kell, nem várhatod tőlem, hogy értsem. Nem tudom pontosan, mi a családunkban ez az elektromos eszközöket érintő regresszió, ami bizonyos életkor fölött bekövetkezik. Nagyapám jeges rémülettel figyelte, amint 12 évesen a mikró felé közeledtem, hogy megmelegítsem az ebédemet, elém ugrott, azonnal földelte a kezemet, mielőtt áramütés érhette volna, és azt mondta, kés, villa, olló, nem gyerek kezébe való. Majd ő, ő már nagykorú. Annyival van  80 fölött, hogy már kezelheti a mikrót.

Azt szeretném tudni, hogy anyukám már vagy még nem érzi feljogosítva magát a vasalásra. Mindenesetre kedvem lenne megsértődni, hogy 36 éves létemre odaenged az ÁRAM közelébe, és kicsit sem félt attól, hogy megrázom, vagy megégetem magam, vagy egyszerűen csak meglepődöm valamin.

"Sorry for everyone for being this old."

Eleve nem akartam ebbe a cukrászdába menni, régi ismerősök régi alkoholizmusának a színhelyére, régi és sosem szeretett egyetem tövébe, amit a vak lelkiismeret és a hülyeség végigcsináltatott velem (ha tudtam volna, milyen rövid az élet, de ez mindig későn derül ki) - aztán beadtam a derekam. Viharból menekültem és minden megoldásért hálás voltam. Eleinte egy dekadens bárt ajánlottam, amiről másoknak jutott eszükbe az enyéimnél pont eggyel több rossz dolog, és nyertek. Fontosabb, hogy barátok között legyek, a térrel, a neonnal és a romlott süteményekkel majd elbánok valahogy. Direkt hátat is fordítottam a szalmonellás tortáknak és az üres asztaloknak, hogy tekintetemet a jövőbe - az esős éjszakai körútra - vessem, és csak lassan hatolt el a tudatomig, hogy átellenben, az orvosi tankönyvbolt kirakatában már másfél órája egy tanulmányi célra szánt emberi csontvázon pihentetem a szemem. Hamarosan bezárták az esős teraszt, az egymásba rakott háncsszékeket pedig az ablak előtt halmozták fel, amelyek  hátukkal hézagtalanul takarták el a szemközti kirakatban eddig bizakodásra okot adó csonntvázat. Most már maradéktalanul bent vagyunk. Kár is lenne kinézni a jövőbe.

Esik az eső, és én tudom, hogy te ilyenkor vagy elemedben. Jobb pillanataimban kifejezetten aktívan kívánom, hogy érezd jól magad.

A pszichiáter pedig több, mint egy hete nem reagál a hívásomra és a levelemre sem. Őszintén remélem, hogy csak nyaral - már aggódom, ő is benne van a korban.

Miután beengedett magához a nemzetközi konferenciákon kiemelkedően résztvevő Hajnáczky doktor, szakmai tudását és hatalmát megcsillogtatva megtagadta az F. doktor úrnál bejáratott beutalók kiadását - ezzel további 20 ezer forintos kiadásra és más intézmények közötti pingponglabdaként való pattogásra kényszerítve engem. Nagy nehezen elvégzett egy rákszűrést, miután imára kulcsoltam a kezem, mondván, hogy egy hónappal ezelőttre kaptam időpontot, pontosan egy hónappal azelőtt, de F. doktor úr nem volt elérhető, és erről engem a recepción, az érkezésem pillanatában értesítettek...

- A lényeget. Odakint sokan várakoznak.

...ezért hálás lennék, ha nem hosszabbítanák meg további 2 hónappal a várakozást - ezúttal már csak szemptemberre adtak volna ki időpontot -, mivel az időzítésnek az esetemben van jelentősége és nem pusztán a türelmemet tenné próbára.

Hajnáczky erre felemelte a mutatóujját:

- Tragikus esemény történt F. doktor úrral. Egy kis kegyeletet, ha szabadna kérnem, hölgyem. Nem érez szégyent? Maga itt ül, él és érvel, mi meg egy halott emberről beszélgetünk. Semmi tisztelet nincs magában mások életével szemben?

- ......

Önfeledten bámulja a monitort, belemerül az odakint, nálam nagyobb tisztelettel várakozók listájába.

- De van. Csak egy kicsit közben a sajátomat is féltem. Sajnálom. Nem mondták a recepción, hogy F. doktor úr nyaral, nyugdíjba ment, vagy meghalt. Csak azt, hogy mától nincs. Egyrészt szeretném mély részvétemet kifejezni a család és a kollégák felé, másrészt sajnálom, hogy kettejük közül éppen F. doktor úrral történt ez a szerencsétlenség. Nagyon fog hiányozni. Olyan emberi volt.

Iszonyú. Hajnáczky megkaparintotta az egész ngy. osztályt. Most már a telefonban is elmondja, hogy mely európai orvosi szervezetek tagja. Mit kell tennem, hogy ehelyett inkább meggyógyítson?

Ha egyszer leborulnék előtte, és a köpenye szegélyébe csimpaszkodva hódolnék a nemzetközi szakmai teljesítménye előtt (de miért én? ha egyszer már nemzetközileg elismerték! és én csak egy magyar beteg vagyok), vajon elkezdődhetne az érdemi diskurzus?

Lajos bácsi nemhogy megengedi a kukára helyezést, de beszélgetni is kezd a hosszú vívódás után a kuka fedelére rakott könyvekről, és nyugtázza, hogy tudós emberek laknak itt. Ő is szerette a történelmet (én nem), és mit csinál az édesanyám, fordít? A matematika is érdekes. (Ötödikes feladatgyűjtemény.)*

Végre egy kis jóindulatot tapsztaltam, mostantól Lajos bácsi fel fog nézni a sepregetésből, ha kimegyek a kapun, és elhaladtomban tompítja sanda, nyilasházmesteri tekintetét.

*Igen, análisan fixált a család. Erről már sok bejegyzésem szólt és fog szólni, amíg életben vagyok.

Bodza, Mirtha, Belián, Tulián, Diotíma, Xavér, Trixy, Trudi - megnyugodtam, mire Icához érkeztünk a sorban, mégsem élek szatyorban.

... hosszabb várakozás esetére magammal vittem a Kutyák című Búvár zsebkönyvet, hogy tanulmányozzam az eddig ismeretlen fajtákat (bár a Háziállatok Lutra album beváltotta a hozzá fűzött reményeket, és a legtöbb fajtát már abból megtanulnam nyolcévesen), erre megdöbbenéssel látom, hogy az illusztrációkon az összes kutya fiú! Az összes! Csak a pulinál, az afgán agárnál és az óangoljuhásznál nem lehet biztosan tudni, mert azoknak olyan hosszú a szőrük, hogy ez nem derül ki. De a prototípus - mint a mindenkori regény elbeszélője - kivétel nélkül, minden esetben hímnemű!

Tényleg, mintha külföldről érkeztem volna ebbe a városba, új (de ismerősen szennyezett) levegőt szívok, teljesen más útvonalakon járok és nem látok szebb dolgokat, csak lehletnyit másokat, élményekre nyitott katasztrófaturistának érzem magam egy sikeres túra közepén.