"Szétcseszed a vesédet! El kötelező menned pisilni minden második szünetben."

(Apa hétéves fiának a zebránál)

Apa hétéves fiának a zebránál:

Szétcseszed a vesédet! El kötelező menned pisilni minden második szünetben.

EL KÖTELEZŐ

Életemet máig bevilágító előképet kaptam arról, hogyan akadjak meg. Hogyan jelentsen hatalmas lelki terhet a legkisebb praktikus probléma felmerülése.

Itthon a legkisebb - logikai - probléma felmerülése is elviselhetetlen feszültséget, drámát, majd regressziót hozott magával. Még harmadik zés voltam, amikor az első apai hiszti - legalábbis amit már ekként ismertem fel - elkezdődött. Nekem csak egy szorzásból és bennfoglalásból álló műveletsort kellett volna megoldanom (igaz, talán volt benne trapéz is, de csak a gyerekek jókedvének felcsigázására). Egy egyszerű mateklecke fölött ültem tehát, ami az apai segítségnyújtás álcája mögött hamarosan bonyolult és átláthatatlan konfliktushelyzetet eredményezett és nyúlós, hisztérikus vasárnap délutánt. Azt ugyanis egyetlen felnőtt segítő sem volt képes kimondani, hogy "nem tudom", a feladat el is sikkadt, engem pedig legkevésbé sem érdekeltek a szankciók, csak az, hogy a vasárnap délutánt szüntessük meg, és hogy jöjjön valaki, aki érti - a kialakult helyzetet. Már nem a példa megoldásán dolgoztam, csak a negatív energiák visszaverésén, és úgy beleragadtam a helyzetbe, mint betegség esetén a negyedelt Kalmopyrin lenyelésébe, ami adott esetben másfél órát is igénybe vett. Apám az egész világra haragudott, csupa oktalan, nyafogó gyűlölség volt. A probléma mint olyan, áthatolhatatlanul bonyolulttá vált, a megoldására tett kísérlet pedig áthatolhatatlanul bonyolult helyzeteket eredményezett. Ha nem akarunk aránytalan lelki terheket a vállunkra venni, marad tehát az elkerülés, csendes szöszmötölés a szemétdombon, a szemmelláthatóan megoldható problémák rengetegében - az alulteljesítés.

(Azóta is, ha valamit kérdezek apámtól, és közben nem etetem és simogatom a hátát, ki vagyok szolgáltatva a váratlan harapásnak, amit az ismeretlen világnak szán, az intellektusával feltérképezhetetlen dolgok iránti bosszúból.)

Nem így kellett volna bánni az idővel. Most már mindegy.

Na jó, akkor elmegyek zuhanyozni - ma egész nap egy népművészeti zokniban őrlődtem.

És hány éves is ő?

Tizennyolc.

Betöltötte már?

Mi van, mire készülsz?

Meztelen statiszta állás, óvónőnek lenni, elszürkült fehérnemű, fehér bugyiját. Kutyatest horgolása, zuhanykabin négyfalú, körhinta, kanos nagypapák, bőr nyelű balta, testpolitika. Nem megbecsült férj, romlott spuri, gyors szerelem, sose halunk meg. Felöklelte a vadkan, Szám Kristóf, felsőelefánt, Sascha Hehn meztelenül, kozmikus magány.  Oroszlánfasz, korbács nyomai, ciszterciek, testi szerelem.

Az ötvösnőn nem is látszik a hő.

Ő azért elmegy Bécsbe, nekem nincs pénzem, annyira meg azért nem vagyok jó kurva, hogy eltartassam magam egy hétvégén át. Remélem, majd jól érezzük magunkat külön.

Mindenki egyedül van, csak a többiek tűnnek úgy, mintha együtt lennének.

A metrón három ugyanolyan, csüngő szájú, nyugalmazott, buggyant férfi állt egymás mellett, egymástól láthatóan teljesen függetlenül.

1. Ezt a sok kényeztetést, amit kapok tőle, nem érdemlem meg.

2. Ezt a *vigyázat! nem irodalom!* kurva nagy oltást, ami vele jár, nem érdemlem meg.

Pár hete túszul ejtettem a sapkáját, hogy majd nekem kelljen visszaadnom. És ő éppen ezen a gyötört vasárnapon talált meg, hogy most kéne neki. Gondoltam, visszaviszem, gyorsan ledobom az asztalra és hazavágtatok aludni. Öt órát beszélgettünk, aminek csak Ákos véletlen felbukkanása vetett véget, és másnap egy "Ilyenkor sajnálom, hogy nem vagyok leszbikus" zárlatú levél emlékeztetett rá.

Jézusom, mit mondok most éppen vissza: egy Prater Saunás programot, hogy Pushkarevet hallgassam... a Merlinben. Két éve nem sikerül az oroszokat elcsípnem, és most kapok egy ilyen fergeteges ajánlatot. Egyébként fogalmam sincs, hogyan boldogulnánk Bécsben - kockázatos ez a társaság, csupa hallgatás és modorosság.