Az osztályharc csíráit és a korán sorsára hagyott gyerek öntudatát látom ismét feltűnni kapcsolatunk horizontján. Ahol idegen ez a lustának tűnő világ, amiben én élek, idegen ez az erőfeszítés-szerkezet, hogy nem a kelő nappal kelek.
Az osztályharc csíráit és a korán sorsára hagyott gyerek öntudatát látom ismét feltűnni kapcsolatunk horizontján. Ahol idegen ez a lustának tűnő világ, amiben én élek, idegen ez az erőfeszítés-szerkezet, hogy nem a kelő nappal kelek.
Technika klub
elmentem a homokozóba játszani. Utánam ég két évig bűnhődtem a naivitásomért. Nem gondoltam én, hogy bárkit is igába hajthatok,án elkülönítve a végrehajtó kéztől, és nem mértem fel, hogy a végrehajtó kézhez saját akarat is tartozik.
Mostanra ezzel már óvatos vagyok, tapintatos és körültekintő, mégis azt érzem, mintha ez ismétlődne meg időről időre, és sodorna ... kudarcok felé.
csak nem voltak a szándékaim tiszt
Egy színes konyhát találtam a régi helyén: Nagymama napsárgára festette a szekrényeket és élénk zöldre az ajtófélfát, helyenként fakózöld és rózsaszín ecsethúzások jelezték a konyhában a világos szándékokat. Kértem, hogy ezt a zöldet vigye fel máshova is, ez tele van élettel. A kis balkon terasz lett, nincs korlát körülötte, meg lett nagyobbítva, ki lett szélesítve. Minden tágasabb és merészebb, nyitottabb és sokat ígérőbb, mint a kilencvenes évek elején, amikor Nagymama meghalt. Leülök vele egy színes asztalhoz: Hol voltál az elmúlt húsz évben? Miért nem szóltál, hogy élsz? Miért nem mondtad, hogy ilyen színekre vagy képes? Hol laktál? Kérdően nézek rá. Zöld szemeivel bátran néz vissza Nagymama teljes, eltávozott lénye. A Zoltánéknál laktam.
(Zoltán a normális építész, anyám számára a normális férfi ősképe.) Hogy lehettek ekkora tartalékaid, Nagymama? Hogy téveszthettél meg minket ennyire?
Egy színes konyhát találtam a régi helyén: Nagymama napsárgára festette a szekrényeket és élénk zöldre az ajtófélfát, helyenként fakózöld és rózsaszín ecsethúzások jelezték a konyhában a világos szándékokat. Kértem, hogy ezt a másik zöldet vigye fel máshova is, ez tele van élettel. A kis balkon terasz lett - nincs korlát körülötte, meg lett nagyobbítva, ki lett szélesítve. Minden tágasabb és merészebb, nyitottabb és sokat ígérőbb, mint a kilencvenes évek elején, amikor Nagymama meghalt. Leülök vele egy színes asztalhoz: Hol voltál az elmúlt húsz évben? Miért nem szóltál, hogy élsz? Miért nem mondtad, hogy ilyen színekre vagy képes? Hol laktál? Kérdően nézek rá. Zöld szemeivel bátran néz vissza Nagymama teljes, eltávozott lénye. A Zoltánéknál laktam.
Hogy lehettek ekkora tartalékaid? Hogy téveszthettél meg minket ennyire?
Az újabb okok hajszolása csak az elemzés végtelen tartományába vezet. Az elemzés a végtelenségig folytatható. Csak az elemzés végtelen tartománya áll nyitva előttünk. Az elemzés szibériája. Megszámolhatatlan lehetőségei vannak az elemzésnek, az idő elmulasztja az érveket, de elemezni örökké lehet és lehetni fog, az elemzés végtelen, a végtelenségig folytatható, a végtelen számú elem között végtelen számú kapcsolódásra nyílik lehetőség, így bizonyos erkölcsi keretek között, és azokon túl, szinte bármi konstruálható, és azon túl: bármi.
Megint van egy férfi, aki hazafelé menet a vendégségből nem tud lejönni a hegyről, én meg várok rá, de eltéved a kis utcácskák között, és mobiltelefon és taxi nélkül már holtan feküdne a Margit-körúton. Ha belegondolok, hány férfit kellett már megvárni, összeszedni és mentegetőzni miatta, megijedek, és arra gondolok, miért nem lehetek én, aki gondot okoz, és nem hagyják el.
Kezdve az apámmal, az egészen vad deviánsokon át a mostani középsúlyúig, rengeteg férfi próbára tette már a türelmemet, és én - meg is mondom, miért - mint a Roncsfilm doktornője, állhatatosan asszisztáltam hozzá. Végignézve anyámon és nagyanyámon, sajnálom, de pontosan értem, amiért a vezeklésnek ezt a férfifelügyelő formáját választottam. Nem volt ugyanis egy épkézláb, magáról gondoskodni képes férfi ebben a családban, akivel ne úgy kellett volna bánni, mint egy kisbabával.
Az ételt is csak tőlünk fogadja el, de arra hiába kérjük, hogy jöjjön le szépen a hegyről és legyen olyan kedves könnyedébben élni.
Megjött a fotós, és hozott egy üveg rövidet, hogy feloldódjunk az akthoz. Kicsit feszengtem, amikor megláttam, milyen mocskos a szék, amire rá kell ülnöm. Mondtam, hogy nem iszom Hubertust, inkább gondolok valami szebb székre, de neki kellett, úgyhogy felhajtott belőle egy felesnek megfelelő mennyiséget, aztán rosszul lett. Nagyon olcsó volt az ital. Amikor felépült, lehúzta a sliccét, és elkezdett körbe nyargalászni a szobában, hogy kvittek legyünk. Lassan mindketten megszerezzük a kellő gyakorlatot.
Az újabb okok hajszolása csak az elemzés végtelen tartományába vezet. Az elemzés a végtelenségig folytatható. Csak az elemzés végtelen tartománya áll nyitva előttünk. Az elemzés szibériája. Megszámolhatatlan lehetőségei vannak az elemzésnek, az idő elmulasztja az érveket, de elemezni örökké lehet és lehetni fog, az elemzés végtelen, a végtelenségig folytatható, a végtelen számú elem között végtelen számú kapcsolódásra nyílik lehetőség, így bizonyos erkölcsi keretek között, és azokon túl, szinte bármi konstruálható, és azon túl: bármi.
Mivel anyám fél az öregedéstől, vagy csak hogy a harmincasoknak nem lehet a barátja, mindenkinek, aki az ágyamból álmos szemmel kikel, azonnal felajánlja a tegeződést. Így kerülnek az ellenségek a legbelsőbb körökbe.
Jól megfigyelhettek, mert az érkező spamek tárgymegjelölése ezúttal nem Viagrát ígér, hanem költészetet:
"Növényként maga lenne a szomorú fűz, vagy egy vidáman hajlongó mezei virág."