Egy színes konyhát találtam a régi helyén: Nagymama napsárgára festette a szekrényeket és élénk zöldre az ajtófélfát, helyenként fakózöld és rózsaszín ecsethúzások jelezték a konyhában a világos szándékokat. Kértem, hogy ezt a másik zöldet vigye fel máshova is, ez tele van élettel. A kis balkon terasz lett - nincs korlát körülötte, meg lett nagyobbítva, ki lett szélesítve. Minden tágasabb és merészebb, nyitottabb és sokat ígérőbb, mint a kilencvenes évek elején, amikor Nagymama meghalt. Leülök vele egy színes asztalhoz: Hol voltál az elmúlt húsz évben? Miért nem szóltál, hogy élsz? Miért nem mondtad, hogy ilyen színekre vagy képes? Hol laktál? Kérdően nézek rá. Zöld szemeivel bátran néz vissza Nagymama teljes, eltávozott lénye. A Zoltánéknál laktam.

Hogy lehettek ekkora tartalékaid? Hogy téveszthettél meg minket ennyire?