Térkő, lábazati kő, kerti tipegő, díszkő.

Nem csak feng-shui nélküli rend, hanem univerzális veszteség. Eltűnt az energia, megállt a mókuskerék, látom közeledni a padlót magam felé. Nem tudok teljesíteni, pihenésre és szeretetre van szükségem. Nincs hozzá jogom - hiszen, ha állok, mások is állnak-, de visszafekszem.

A nemzetközi pszichiátriai diagnosztikai lista polgári változatára a téli depresszió mellé felvenném a tavaszi zuhanást is.

És akkor jön egy könnyű szellő, és a reggelivel együtt elviszi a harmónia-képzetet, a tökéletes szobát - ami persze csak a csípőcsontok találkozásának pillanatára létezett -, és itt marad a saját szobám, le kell mosni az ablakait, hogy ki lehessen látni, és nyilván megint át kell rendezni.

Kipróbáltam, milyen normálisan viselkedni. Nem használ.

Amikor együtt fekszünk, és egy új tudatállapotig gyötörve egymást, végre kipihenjük magunkat, hirtelen feng-shui szerint berendezett, ismeretlen szoba tökéletes rendje jelenik meg előttem, stabil, de könnyű kép. Tagjainkat az ideális módon elrendezve, egymásra fektetve, a résekbe minden testrészt elhelyezve, lebegő állapotba jutunk. Ez feng-shui berendezkedés. Együtt lélegzünk az ismeretlen, tökéletes szobával.

Jön egy könnyű szellő, és a reggelivel együtt elviszi a harmónia-képzetet, a tökéletes szobát, ami persze csak a csípőcsontok találkozásának pillanatában létezett. Ez egy elég rövid élmény, semmi köze nincs a személyiségünkhöz, és ahogy kikászálódunk az ágyból, a saját szobám koszos ablakai lesznek a főszereplők és egy feng-shui nélküli rend.

Laci, Pilates órán legújabban Berne-t és Heideggert idéz (pár hete érte valami trauma, azóta nyers és tájékozott), éppen lábemelést diktál, én kezdek feloldódni ebben a fitness teremtől nem várható kulturális légkörben, amikor belehasít a levegőbe egy kortárs háztartásbeli felől érkező, nagy sebességű cigányvicc.

Ebben a háztartásban mindenbe belesütik az apám ősz hajszálait.

Én azt gondolnám, Isten is az eutanázia mellett van.

Menjünk már a picsába.