Vezekelj.

Ocsmány egy beszélgetést hallgattunk ki a Hivatalban.

Valld be, hogy elkényeztettek.

A nyersen felnövesztett lány és Jusztina, aki burokban él. A rikácsoló fél féltékeny a burokra, hiányérzetét és gyűlöletét igazságelméletekkel legitimálja: a világ durva, kegyetlen, te még nem ismered, Jusztina. A te valóságod nem a valóság. Az én valóságom - az az igazság. Itt az ideje, hogy megismerd. Ha eddig boldog voltál - az a felismerés hiánya, éretlenség volt. Te is boldogtalan vagy, mint én, csak butább és eszköztelenebb. Én tudok harcolni, a büszkeség pedig szinte boldoggá tesz. A szeretet a gyerekeknek való. Ha felnőtt vagy, megtanulsz gyűlöletben és harcban élni. Leigázni a többieket, Jusztina. Győzni a Gáboron, akire nem számíthatsz.  Összekaparni az anyád, akire nem számíthatsz. Beszélni az apáddal, akire nem számíthattál. Ha majd elkezded rosszul érezni magad, ha érzed, hogy csíp, szúr, feszül, akkor beszéljünk újra.

De én szeretek így, Zsuzsa...

Ha elkezded rosszul érezni magad, ha csíp, szúr, feszül, mar és hasogat, azt jelenti majd: kinyílt szemed, Jusztina. Na, akkor üljünk le újra ehhez az asztalhoz. De akkor is én leszek az erősebb. Mert én már régebb óta, jobban és keservesebben, az anyátok picsáját.