Lefelé a lépcsőházban.

Á: Adok egy puszit.

J: Ez nagyon megható, te nem vagy ilyen, hogy lehet ez, mi történt?

Á: Ez a búcsú. Utcán nem adok puszit.

Erről a nagyapám jut eszembe, akivel, ha vendégségbe mentünk, mindig nekünk kellett a kapuig vinnünk a virágot - mert ő "utcán nem mutatkozik virággal" -, amit aztán csengetés közben kitépett a kezünkből, és kedveskedve nyújtott át az ajtót nyitó rokonnak.

Ez a #18 egyébként kísértetiesen emlékeztet az Újlovagkor #11-re. Kényszeres lovagok, futószalagon.