Most történik az, hogy nem tudok beszélni.

Nem tudok beszélni.

Hangszálgyulladásom van, senki sem hallja, amit mondanék.

Nem mondhatok semmit. Nincsen hangom. Nem tudok beszélni.

Elmondani nem lehet úgysem, és most hanggal meg sem közelítem.

halott-élő: 1:0

Itt állok, talpig sötétben megfürödve - ez volt az én szerelmem. Esik az eső, Attilának nyolc beceneve volt.

Kétségbeesve látom, hogy övé minden folyó szó - ő gyászol, de én őt gyászolom - mindketten vele vagyunk elfoglalva.

Ma lesz egy hete annak (múlt csütörtökön sütőtököt ettünk kecskesajttal), hogy A. éjszaka felkel mellőlem, és átfekszik a kanapéra. Mellettem már nem tud aludni. Az ivást az átfekvés szenvedélye váltotta fel, néha elfogad tőlem ételt.

Felemelte a lábujjával az ágyat, felemelte a combjával a kanapét: meggyőződött róla: van még erő.

Az enyémet is így próbálgatja: az én lábujjam eltört, az én combom zöld lett.

Az erő észlelését, majd bemutatását erőfitogtatás követi. Az erő, a másik , az én gyengeségemnek támasztva, még harsányabbnak tűnik. Az erő látványa segít a túlélésben. Nekem is van túlélésem. Az én testem, az én törésem, az én lelkem. Ezeken kapaszkodsz fölfelé.

Betörtem a bejárati ajtó üvegét. Apám részeg, és a törés okát firtatja.

Azt mondtam, a szél volt, legyen nyugalom.

Fél tíz: felkel a kanapéról, és intenzív zajkeltéssel engem is felébreszt. Kimegy a konyhába, kávét főz magának, nekem teát készít. Próbál beszélgetni édesanyámmal, de nem tud, nem egymáshoz valók.

Negyed tizenegy: bevallom, hogy én is fenn vagyok, kibotorkálok, a konyhában találom, amint a Halál című könyvet olvassa. Jó reggelt. Ma reggel is több vagy, mint tegnap. Édesanyám nyers modorban rászól, hogy ne igyon annyi kávét, mert rosszat tesz az egészségének. Igazán? Nem tudnak beszélni egymással.

Tizenegyig, fél tizenkettőig kettesben reggelizünk, a halálról beszélgetünk, néha nevetünk.

Fél tizenkettőkor megnézi a leveleit, majd az internet előtt gyászol. Én ezalatt lefürdök és megírom a német leckémet, ha az alkalom megkívánja, lázat is mérek.

Egymás mellett tüsszögünk, köhögünk.

Megkérdezzük, ki mit fog csinálni aznap. Nagyjából ugyanaz jön ki. Este találkozunk.

Fél kilenc: megérkezik, hoz mogyorót, aszalt szilvát, négy teafiltert, sárga befőttes gumival összefogva.

Megfőzöm a teát, kiborítom a csemegét kis üvegtálakba.

Tíz: tévét nézünk, nagyon sokáig, a tévé csodálatos gyógyító. A tévé jó.

Egy óra: a tévé mellett elalszik. Kikúszom alóla.

Ágyba fekszem, leoltom a villanyt. Elalszom.

Fél három: felébred, kikapcsolja a tévét, mellém fekszik.

Öt óra: felébred, kiszáll mellőlem az ágyból, és visszafekszik a kanapéra.

Hatkor-hétkor felébredünk, köhögünk, tüsszögünk.

Fél tíz: felkel a kanapéról.

Szuperegó:

Édesanyám liberális, csak a gyereke életét félti.

Id:

Azt hiszem, ez az, amitől édesanyám a legjobban fél.

Attila az id. Ha elszabadul, elönti az elmét és felborítja az élet rendjét.

halk léptek, férfi pszichiáterek

A pszichológusom már nem rendelt ingyen, amikor a múlt héten bejelentette: mostantól jobban teszem, ha férfiszakemberhez fordulok. Éppen a tél kezdetén. Éppen a sötétben. Éppen férfi.