Fél tíz: felkel a kanapéról, és intenzív zajkeltéssel engem is felébreszt. Kimegy a konyhába, kávét főz magának, nekem teát készít. Próbál beszélgetni édesanyámmal, de nem tud, nem egymáshoz valók.

Negyed tizenegy: bevallom, hogy én is fenn vagyok, kibotorkálok, a konyhában találom, amint a Halál című könyvet olvassa. Jó reggelt. Ma reggel is több vagy, mint tegnap. Édesanyám nyers modorban rászól, hogy ne igyon annyi kávét, mert rosszat tesz az egészségének. Igazán? Nem tudnak beszélni egymással.

Tizenegyig, fél tizenkettőig kettesben reggelizünk, a halálról beszélgetünk, néha nevetünk.

Fél tizenkettőkor megnézi a leveleit, majd az internet előtt gyászol. Én ezalatt lefürdök és megírom a német leckémet, ha az alkalom megkívánja, lázat is mérek.

Egymás mellett tüsszögünk, köhögünk.

Megkérdezzük, ki mit fog csinálni aznap. Nagyjából ugyanaz jön ki. Este találkozunk.

Fél kilenc: megérkezik, hoz mogyorót, aszalt szilvát, négy teafiltert, sárga befőttes gumival összefogva.

Megfőzöm a teát, kiborítom a csemegét kis üvegtálakba.

Tíz: tévét nézünk, nagyon sokáig, a tévé csodálatos gyógyító. A tévé jó.

Egy óra: a tévé mellett elalszik. Kikúszom alóla.

Ágyba fekszem, leoltom a villanyt. Elalszom.

Fél három: felébred, kikapcsolja a tévét, mellém fekszik.

Öt óra: felébred, kiszáll mellőlem az ágyból, és visszafekszik a kanapéra.

Hatkor-hétkor felébredünk, köhögünk, tüsszögünk.

Fél tíz: felkel a kanapéról.

Szuperegó:

Édesanyám liberális, csak a gyereke életét félti.

Id:

Azt hiszem, ez az, amitől édesanyám a legjobban fél.

Attila az id. Ha elszabadul, elönti az elmét és felborítja az élet rendjét.