Az első mögött véres folyam tárul föl (ez a kínzókamra), a másodikból fegyverek tűnnek elő töménytelen mennyiségben (fegyvertár), a harmadik mögött tömérdek kincs tárul föl, de a legszebb ékszerek vértől piroslanak (kincstár), a negyedikből illatos kertet lát kibontakozni (a palota kertje), az ötödik mögött hatalmas ország tárul fel („lásd ez az én birodalmam”), a hatodik kinyitásával könnyek törnek elő (a könnyek tava).

Más testét még nem formáltam. Az enyém például keskeny, de puha, ötven kilós, és minden istenverése után behorpad. Ez általában téli szezonra esik, de volt már nyáron is és tavasszal: az istenverése nem ismer évszakokat. Az istenverése nem blaszfémia, csak kapanyéllel szónokló szinonima a fájdalomra.

Elhagyott szerelmes vagyok? Vettem egy hangtompítót.

Most hallom a hangokat.

Visszatér még a kulcsok hangja, a lélegzetvételé, lépcsőé, párizsié.

Ma este kabaréba megyek. Remélem, hogy jól fogom magamat érezni.

"Itt egy disznófej van a kezemben, és végzős egyetemista vagyok."

(Szabolcs innentől húsüzemi történetekkel riogatja Erikát, esetenként csirkebőrrel üldözi a kastélykertben.)

Gábor és a nagy, hideg egyetemi lépcsők. Gábor meghívott vacsorázni, de nem mehettem be a konyhába. Mindig más-más helyiségekből kémleltem át hozzá, kevés volt a magánjelleg, sok az ablak.

Éppen a csirkét készült odatenni, amikor inkább kilépett a másodikról, a szemem láttára, megállt a levegőben, késleltetett - csak amennyire a rajzfilmekben szokás - azután alászállt. Rohantam le a nagy, hideg egyetemi lépcsőkön, kérdeztem, hogy mik történnek hirtelen? Mik történhetnek? Széles lépcsők, színes diáklányok - az álom is csak kispolgári díszlet: lélegzik?, beszél, de fogalma sincs semmiről.