here

bruce

catch

Szemedbe fröcskölt hideg víz vagyok, de élénk vagyok, friss lélegzet vagyok. Reggel vagyok, eső, esőre jövő jóidő.

Van három énem, az egyik jól van, a másik jól van, és a harmadik is jól van.

Az első porcelánt még tényleg odavágtam, a második csak kiesett a kezemből. Te idióta sajtvágó, csapfolyó. Rögeszmés, elvi reggeliasztal.  Tiszteletem, tanárúr. "Te nem vagy normális." Te nem vagy normális, igen, de. Igen de, igen de, nincs megszerelve. Már háromszor kellett, miattam? Mit csinálsz, te mit csinálsz? Jól van, te akartad, én nem szedem össze a szilánkokat.

Mikor Éva hat éve kiesett a toronyszobából, felsegítené, ezt egy férfi kérdezi, ezt egy férfitól kérdezem. Igen, én estem, mindnen Éva én vagyok, minden egész eltörött, felsegítené? egész! Csak aludt.

Hídavatás, Tengeri hántás, Tetemrehívás, ballagás.

Reggel hétre kellett mennem. Ez még hagyján, de alig lehetett vaslépcsőről vaslépcsőre lépni. Úgy emelem a lábamat, és a csomagjaimat, a táskámat, a kabátomat, irdatlan súlyokat, a csontjaimat, mázsákat. Minden könnyű nehézséget, minden feneketlen véleményt úgy kellett most feltornásznom, lyukas lépcső - gyerekkori rémálmom. A cél előtt fél emelettel a vaslépcső fordulóban leülök, fönt rengeteget látok mind ugyanarra várni. Hát régebben, amikor még a Gyöngyösi utcába jártam, tovább kellett menni, de biztos volt, hogy beengednek és nem volt ekkora, kenyérért sorbanálló, reményvesztett közönség.