"szerda reggel 5ig ittunk Aa-val, A-val, D-vel, K-val M-ben majd valahogy hazakeveredtem 7re sa hazaeereesem emleekei szaamomra akeent festettek, h igen rutinosan inteeztem a jeeghideg kokakoolaat ees aasvaanyvizet aagyam mellee meeg bekapcsoltama szaamcsit s betettem valaholeuroopaaban gyonyoruuseeget ees elaludtam ehhez keepest, amikor feleebredtem deelutaan maarvagy 8nemfogadott hiivaasom volt apukaamtool akit azonnal vissza is hiivvaan, eerdekloodtem, h csak nincs valami baj amire a kovetkezooeket emleekezte a reggelrool: arra eebredt 8fele, h irdatlanul, artikulaalatlanul uvoltok a szobaamban, majd bejott sgaboo a foldon hempreg, ummaummaazik ees kozben vicsorog(!) mikozben proobaal feleebreszteni ees ez teljesseeggel lehetetlennek bizonyul valahogy vissza az aagyra majd negyed ooraaval keesoobb ugyanez meegecce r aszonta mentoot akart hiivna  ez lett a stop taablaam most egy jooidoore legalaabbis remeelem eesbennem teenyleg aza keep eel, h udcsi, zene, nyugibugis elalvaas eza legfuraabb , h teenyleg semmiredesemmire nem emleexem"

 

"jobb lesz, ha visszatérsz, mert rám borul az ég." inkább hela bertztől szeretnék idézni. nem akarok többet rossz programot. nem akarok többet máshova nézni. és főleg nem akarok rossz anyagba nyúlni, erre annyira kell vigyázni, nem bírok hozzáérni. csak inni és szerződni ne kelljen, belefájdul a fejem. gyűlöletes a fejem. egyedi a sorsom, szeretném lecserélni. szeretnék - alkoholista lenni - társfüggő lenni - nyugtatókon élni - rossz memóriával bírni - mindig elkésni de az Istennek sem ezek a problémáim. Hideg levegő metssze az arcomat, hosszú, éles karcolást, fájdalmat akarok, NEM TOMPA BUTASÁGOT VÉGRE MÁR NEM TOMPA BUTASÁGOT, BUMFORDI VAK.

Nincs ízlésem.

úgy hagyom magamra ereszkedni a sötétséget, hogy nem is veszem észre. nem lehet ennyire alá csúszni, nem lehet ennyire kikezdettnek lenni. van, amihez már kevés a amihez már nincs ízlésem.

úgy ereszkedik rám a sötétség, hogy nem is veszem észre

Sétáltam az R. utcában, és a fejemre esett egy markoló, benne öt tonna cement. Édesistenem, de kár, pedig még annyi tervem volt.

Gyerekkoromban csak úgy hívtak: a Kis Illesztőművész. (Akkoriban székeket raktam egymásba, bútorokat toltam össze, ügyelve az elhelyezés ökonómiájára. Egy kilógó láb, egy lelógó lap hosszú, álmatlan éjszakák okozója volt. Helytakarékosság, légminimum, a részek egymásbatalálása vezérelvem.) Ma sokszor elmélázom: miért nem lettem Átlagos Illesztő, miért nem gyakorlom a koromnak megfelelő illesztőművészetet.

 

felejtsük el az örmény zsidót, akinek csillagok vannak a karjára tetováva

Végre egy gondolat!

 

1. J. D.-vel fenyőgallyat rágicsálunk, a szám teli friss örökzöldekkel, kérem a következő harapást. Tulajdonképpen kérődző vagyok, különös, hegyi állat. Kapaszkodunk fel a vágókkal a hegyoldalon, egyszerre csimpaszkodom a fenyőágba, és egyszerre fogyasztom.

2. Lajos nagypapának megint el kell magyarázni valamit. A korkülönbség sokat számít, de különben sem könnyű ember. Mamika megjelenik egy Mc Donald's-os papírzacskóval - aha, ezek szerint van testvérem, akivel szintén lehet ebédelni járni.

én pl. zuhany alatt is szoktam sérülni tele vagyok karmolásokkal és mindenki aggódik, pedig csak a rózsa karcolja a csontot

Miután elhibáztam a szót, keresni kezdtem a számban az okot, a nyelvemmel tapogatóztam, odébgurítottam egy diót, mogyorót, és mindjárt a szemükbe mertem nézni.