A többinek se a színe, se a szaga, se az állaga nem olyan, most mégis bele kell törődni, hogy nem lesz kit szopni. Ami még hagyján, de a szakmai előmenetelem is akadályba ütközött, ez az akadály lassan szivárgó tehetségtelenségem és akadozó akaratom. Ehhez innen oda több erő kell, és több akarat. Itt egy kicsit megtorpantam. Hirtelen nem tudok mást tenni, ha gyengéd szavakra vágyom, mint bekapcsolni az internetet, és rákeresni a gyengéd szavak oldalra. Itt több dolog keveredik, ígértem, hogy világos leszek: a test, a lélek, és lassan kezdődik a pszichoszomatika, az egy nehéz munka. Azt hiszem, ennyi terhet egyszerre nem tudok elviselni, ezért most - mint mindig - majd mondom, hogy meg akarok halni, aztán holnap rámköszön egy szaloncukor, és a szorongattatásban mindjárt kicsit feloldódom.

De rossz sejtéseim vannak: a holnapi nap F. t.ú. ki fog osztani. Mondatai úgy fognak kezdődni: "Miért nem...?". Helyenként méltatlankodásba fulladnak, és hogy lehet-hanghordozással, csodálkozó szemekkel megint egy "Miért nem...?" érkezik majd a túlfinomultak érthetetlen!-országából.

12.00 és 13.45 között, maga alá gyűr a szorongás, nem szeretnék beszélni róla. 14.00-kor elmondhatom, hogy Witkiewicz-et olvasok, ez némi tiszteletet fog ébreszteni K. Z. t. ú.-ban. Nem sokkal később ki fog derülni, hogy csak a tizenötödik oldalon tartok, ami  levon a hír értékéből, de mindjárt kárpótolom kékszemű, kétajtós szabadkozásommal.

Ami ezután következik, az nem érdekes. Lányokkal fogok találkozni, akik erőszakosabbak és szelídebbek nálam, de kevésbé érzékenyek, és mind nyugtatót szednek. Nem tudom, hogy mennyien lesznek. Este ismét szembesülnöm kell az alkalmatlanságommal, ez nagyon fájdalmas, most belém is hasított, most, hogy bejártam a kört, hogy visszaértem, hogy éppen itt tartok most, és alig merem elengedni az egeret.

Lehet, hogy többet nem foghatom érzelmi okokra a snittelésben jelentkező görcsöt és vizuális rövidzárlatot. Nem feltétlenül a szopás miatt volt. Lehet, hogy egyszerűen nem látok, és legyen bármilyen analitikus a gondolkozásom, a szükségestől jóval elmarad. 

A ....-t, a ...-t, a ...-t csak hírből ismerem. Siker, megbecsülés, szerelem.

Erényt kellene kovácsolni a félelemből, a mókuskerékből, a lemingből, a porcelánbabából. Ha mindezek a rossz tulajdonságaim egyszer jóra fordulnának, sikeresebb, boldogabb, érthetőbb lehetnék. Ha nem felejtene el átjárni az élet. Ha nem lennék szellemileg rest.

Holnap folytatom, akkor elbeszélem a keddi napot.

A Túlélő Nők elmentek Ceski Krumlovba, és találkoztak a telci cikázó kutyával. Szent Vitushoz imádkoztak a belföldi helyzet javulásáért, és kávéztak, napoztak, ettek.

Papa szerint minden, ami sikeres a világon: téglány. A könyv is téglatest, a kép, a hang(?) is. A levél téglány formában kézbesíthető, a japánok pedig már kitenyésztettek egy új, téglány formájú dinnyét, a gazdaságos szállítás érdekében. Így nem veti szét űr a dolgokat, így minden annyi helyet foglal, amennyi jár neki. A téglány megszűnteti az aura luxusát, magam is téglány formájúvá válni törekszem.

Kinyitva az ablakot, szenzációs fény áramlik be, és ellátni egészen az Alpokig.

Helyzetem végérvényesen egyedivé vált.

ennyi szenny közül - ázott WCpapír, rozsdás karkötő, száraz kukorica - hogyan bányásszam ki az igazságot? (úgy látszik, az igazság tegnap nagyon megfeküdte a gyomromat: fekete virágot látok tőle, fekete virágközepet: most meg ezt a meleg színben fürdő, házias szennyet.)

kormány éva valahol ott járkál a WC körül, és nem visz rá a lélek, hogy a kagyló közelébe engedjem, hogy rávegyem, hogy szolgáljon engem. még ehhez fejlődnöm kell. sőt, a tiszta, érthető mondatokig is hosszú még az út, jaj, de jószándékkal van az is kikövezve.

hogyha sokszor próbára tesznek, olyan tompa demokrácia leszek, egy kis vállrángatós diplomácia, igazságszolgáltató aranytallér, mérleg. egy kis csöndes, kaján mosoly, szeretettel csodálkozás, csodálkozó készakarás.

fekete rózsavirágos valóság (egy fekete ruhám gyűrődéséből nőtt, akkor nyílt ki, amikor nem néztem oda.) úgy köszön vissza, ahogy a természet élni hagyja az ilyeneket, ahogy ezek önmagukért élnek. a kegyetlenre nőtt virágközepe igazságszirmokkal, valóságpórusokkal. ezeket a virágokat tudatlanul nevelem, éberen, nekem nőnek feketére. ezeket a növényeket ezegyszer muszáj komolyan vennem, muszáj megértenem.  

(olyanok, mint az űrodüsszeia végén kubrick kaján mosolyától kísért kőtábla, az emberiség szembeköpése. önmaga értékét követelő igazság.)

Négy szilvát abajgattam az asztalon, aztán körbenéztem, hol lehetne almát enni. Guruló gombszemek, leszakadt mancsok - ez az én horizontom. Éles figyelmem megszűnt és valami tompa, életszerű vette át a helyét. Éljen soká!

...de saláták az allegóriák. mától újra lehet frissen beszélni, újra lehet, áramlanak és beköszönnek az elbeszélések, udvariasak, elégedettek. ma szabadulnak a dobozba zárt fegyelmezettek, újra érdemesek, újra szerethetőek.  beszélni tudnak! derűsek. kedvesek!

ferinek