Íme, egy bőbeszédű lány, aki Soós Attilát is röptében, mint valamikor Yonderboit - a nevemet is tudjátok, nem árulok zsákbamacskát.

Megejtően normális vagyok, olyan felhőtlenül mélyre hatolok, hogy a szavakat kell megkeresni rám: édes pofa, aranybogár, mókuslekvár. Hazakísértető éji mosolybajnok, Budáig lebegő feledőhomály, kézről kézre jár.

Aznap is, mint szombaton rendesen, megjelentem abban a ruhában, végig simán a fehér téglán, a fényes, széthasadt ruhában, egyben maradt alattam a jég, látom, mióta élek így.

ezentúl felelősségtől mentes benéző leszek

A. megmutatja az új piros cipőjét, a bárban a kőről nyaljuk fel a makarónit. Ehhez Becz Dóri is partner, de én sem érzem, hogy elmúltam  kóser. Még valamit eszem. A. megmutatja a másik piros cipőjét, szép. Aztán elvisz egy előadásra, ahol a diákok héliumot lélegeznek be, különböző formájú palackokból. Egy óra van, az előadó a szopásról beszél. Amikor valaki nyíltan reagál, úgy tesz, mintha meglepődne, cinkosan kacsint. Várom, hogy hozzám is elérjen a héliumos mikrofon, de egyszerűen fogalmam sincs, mit fogok mondani. Ódalog ott egy Áron nevű fiú, olyan rongyos, rövid a nadrágszára, mégis divatban van, segít a lányoknak használni a mikrofont. Ide nem jön, el is megyek látogatóba, középkorú nőként - nászajándékkal, hogy ne sértődjenek meg. Mindig van valami, amit ki szeretnék köpni, a végén például összerágott marhahús a számban. Kerülőutakon, A.-tól megválva jutok el egy idős nő kacskaringós házába, de csak nézem, milyen ócska a kerítés, beljebb megyek mégis. És a hátsó kertbe érve ugyanez palota terasza, vaskos kőkorlátok, széles lépcsők a fej fölött összehajló oszlopok. Két kisasztal - ide lehetne jönni kávézni! Szólok a többieknek. Bekukkantok a szobába, ahol nyitott ajtónál az idős hölgy alszik, messze az ágyában. Mégsem jövünk, laknak, én is elmegyek most. De még leteszem az ajtóban a nászajándékot: rózsaszín csipkés és fehér tábori ágyat. A.-val liftezünk utána, izgul, hogy elkésünk, Ica néni nem jól van. Ica néni a nagymamám, és a másik nagypapám fotelében ül. Nem jól vagyok - mondja, pedig majd kicsattan. Én sem - így A. -, biztos ezért. "Az Ica néni iránti féltés diadala", A. mellett a saját anyja, ez is csak A.-t igazolja. Ekkora empátiát tulajdonítani saját gyermekünknek - ilyen hibát ne kövessünk el, mert hülye lesz a gyerek. A. beledobja a befőttes üveg tetejét a karalábéfőzelékbe.

Persze az egész akkor kezdődött, amikor Virággal és Árpival tanítás után a lakótelepi lépcsőházban maradtunk, feküdtünk és készségesen csokoládét ettünk, még az is volt, amit alig álmodtam: naranccsal töltött keserű.

"A tizenkilencedik század második felének lakberendezési stílusáról az egyetlen kielégítő ábrázolást, egyszersmind elemzést a bűnügyi regények egy bizonyos fajtája adja, melynek dinamikus középpontjában a lakás rémületessége áll. A bútorok elrendezése egyúttal a halálos csapdák helyszínrajza is, és a szobák sora kijelöli az áldozat számára a menekülési útvonalat. A hatvanas évektől a kilencvenes évekig jellemző polgári enteriőr, benne a fafaragványokkal agyonzsúfolt, óriási tálaló, a napfényt nem látó sarkok, ahol a pálma áll, az erkély, melyet elsáncol a balusztrád és a hosszú folyosók a dúdoló gázlánggal, mindez adekvát módon mindössze a hullának nyújthat szállást."

"Ez az utca

az Asja Lacis utca

- arról az útról kapta a nevét,

melyet ő tört,

mérnök lévén,

a szerzőben."

Egyértelműségemben is kétértelmű vagyok? Többet már nem fodrozódom, figyelj: nem akarok. (Azért, ha van egy kis időd, meséld el a gyerekkorod.)

Azt hittem, keres valaki a hallban, de csak a pálma, ami lehajolt. Amióta megforgattuk őket,a növények lefelé néznek. Háthiszen, marcell elhozta a filmgyárat, és a lámpák letarolták őket. Hogy ő máshogy látja a pálmát, meg én, egész termékeny. Csak tudnám: ez a szakmája vagy az ízlése. Nekem az ízlésem, de bírok a pálmával, ha kell, szeretnék még veletek halvány részekből egészet.

ágy új, nincs baj

Mivel a szerettei nem ébrednek időben, M. fogja a táskáját és begyalogol egymaga a Klinikára. Betegfelvétel nyolckor van, napját a kispadon tölti, hálóingben és papucsban akklimatizálódik. Majd délután mellé ülök a kispadra, és együtt várunk, kiverjük Szürke Mancs kezéből a vodkát. Elgáncsoljuk a sztómás nővért, akkor egy kis figyelmet kapunk. Az ebédből megeszi a köménylevest (mit evett ma), késődélután helyet cserélünk.  A Sztojanov család siratóénekkel kíséri magát a folyosón. Középen a beteg Sztojanov, akinek orrmánya van csőből, két oldalt  lógó orrú családtagok fogják az infúziót, mögötte a férfiklán. Hangos tőlük a folyosó és senki nem mer szólni. A kanyarban elhal a zengő család hangja, a keserűsót már itatják M.-mel. Egy porzó kukát húznak el előtte, fúrják a falat. A nővérek piros zoknit viselnek, és lehet, hogy mégis inkább hazaküldik koplalni. Az ágyakat nézve napos a szoba. Minden ágy között egy méter van, szép finoman le lehet fordulni róla. De a lefelé irányuló mozgásokkal vigyázzunk, a kóláját is mindig inkább állítom, mint fektetem a hűtőben, a tej az más, azt nem szereti.

Most jött be a szobámba, hazaküldték. Másodszor is, zavart a padon, hogy ölelné keblére a magyar egészségügyet.

A hallban állok, a fűtőtestnek támaszkodva, sötétben várakozom, a fürdőszobába szeretnék bemenni, de M. magára zárta az ajtót. Szürke Mancs lépéseit hallom, most fel fogja kapcsolni a villanyt. Felkapcsolja a villanyt és a fogashoz megy, vájkál a kabátja zsebében,  előveszi az üvegét, megfordul, rám néz. - Igen. (bólint)  -Igen.