"Leányfalu strandja mellett haladtunk el, megdobbant a szívem, végre történt valami számottevő." (Egy nő került mellé a kocsiülésre, egy idétlen tárgy helyett. És ez tényleg ilyen, hogy megdobban az ember szíve, ha történik végre valami számottevő, minthogy a szemét helyett hirtelen egy másik ember van mellette.)
Szedték ki a szálkákat a torkomból, pikkelyét vesztett, tátogó hal, egy fejszényi figyelem az érdektelenségben, amibe fulladni akar. Ami most van a házamban: fényesedő szálkasor, öreg halász meg a tenger, hideg, nyálkás tanulság.
Reggel a kékülő szobából felkeltem, a hársfateát feltettem és - minden kezdődik elölről - újra óhatatlanul derűlátó lettem, késsel meg vajjal a kezemben. Felvettem, átmentem - minden kezdődik elölről - a derűm óhatatlanul, ha nem is végtelen, egy emberöltőnyi. A zuhany alatt ásítozom és nem csoda, ha tompa vagyok, mert olyan meleg a víz, hogy felszállnak a körvonalak, aztán mindenkit hidegen hagynak. Vöröslő fejjel a zuhany alól kiléptem, a vasárnapot elkezdtem.
Nézd, milyen tiszta a szobám! Sokat őröltem benne. Tiszta kék a paplanom, az ablakom, a szobám. Sötétkék az alakom, a csizmám, a kedvem is kék fényt vet a padlóra. Tompán kék az alakom, a paplan alatt, ahogy alszom.
A padlón zölden világítottak az egérszemek, a fotelben is, egy táska és egy pulóver között, kettő, épp egy pár. Jöttek a birkák és nekik is ilyen zöld szemeik voltak. Szóltam a szüleimnek meg a vendégemnek, hogy tereljék ki a bárányokat, mert innen, az ágyról nézve nyugtalanító ez a nagy állatjárás. Édesanyám majd szembesül a kádban egy zöldszemű egérrel. Istenem, ezt is megértük. Felé fordultam, fókuszáltam az útvonalra a lakásban meg az egérre a kádban, és - Még jó, hogy nem patkány - gondoltam. - Annak piros lenne a szeme.
Megkaptam a feloldozást, gyógyító magatartásom nem erkölcstelen. (Segítség kell a betegnek, és nem másolat.) Seherezádé, mesélek az életemért éjszakákon át. A hallgató az elmesélt, és a mese gyümölcsöt hajt.
A napok sora most más ritmusát követi és nem szintetizál. Vonzó a más idegensége, szintetizálásra való képtelensége, rokonságunk hiánya és a hiány erotikája. Van, aki ellen meg lobogó konttyal tiltakozom és tiltakozásomnak sikere van. Van, aki meg eltűnik a kedd reggelben, sose látom. És van közben a más által meghatározott, rendet bontó ritmus.
Ezeket a holnap reggeli veszteségeket szinte már írni lehet, mi lett, ha nem volna, Kareszka, lesz-e várni értelme a diákszerelemre. Kettőt veszítek egyszerre. Néztem már lépcsőházfalat, hogy jónak találtam, néztem úgy, hogy rossznak. Most is rossznak találom, ha a lépcsőházfalat látom. Mert az jut az eszembe róla, hogy mit veszítettem, amikor nyertem, meg az, hogy mit nyertem. Olyan sokarcú a fal, hol a szerelem gyereke, hol pedig rosszat akar. Olyan sokat bír a fal, néha enged a szememben, aztán helyreáll és visszaver.