2017\03\11

Megfelelő sorrendben mindent lehet

A pápa bevezetné, hogy lehessenek papok a házas emberek.

Ez így sokkal Istennek tetszőbb, mint hogy házasodhassanak a papok. Benne foglaltatik a jobb belátásra térés lehetősége: házas emberként dicsőséges szándék a pappá válás, papként házasodni viszont annyi, mint elindulni a lejtőn. Ez ugyanaz a logikai trükk, mint a zsidó alapviccben, mi szerint Tóra olvasás közben tilos dohányozni, de dohányzás közben minden további nélkül lehet Tórát olvasni.

2017\03\10

"Igen, fáj a torkom. Az volt a baj, hogy pár hete letettem a C-vitamint." (S. A.)

2017\03\10

Siker

A kollégák elismerő csettintései, hogy nahát, ezt tényleg én csináltam-e, illetve hogy nocsak, micsoda fejlődés, azt a kétes érzést ébresztik fel bennem, amikor gimnáziumban egyszer véletlenül kosarat dobtam(!), és az osztálytársnőim hatalmas ováció közepette körém gyűltek, és összefont karjaikkal védőhálót alkotva, elismerésük jeléül háromszor ünnepélyesen a levegőbe repítettek. Akkor sem tudtam eldönteni, hogy a szeretetben oldódjak-e fel, vagy inkább menjek, és vessem le magam sietve a Taigetoszról, ha már más nem segített hozzá ehhez a megfelelő időben.

2017\03\08

Itt a tavasz

Az elmúlt két napban kétszer is kaptam virágot: nőnapon az Aldi rezignált pénztárosnőjétől egy hasonlóan fáradt rózsát, másnap pedig egy nőnapi csokorból kihullott, árva tulipánt, amit a munkatársam szedett ki nekem egy tócsából egy ipari kerületben. Most itt darvadoznak egymás mellett, a virágtalan muskátlitövek között, a fakóvá koszolódott, téli szobában.

2017\03\07

Van itt-ott egy-két szakállas ember, akiket érdekel a felebaráti szeretet.

Felebaráti szeretet - szakáll.

2017\03\04

Ez a hüledezés olyan, mint egy refrén

Én azért többet nem fizetek pszichológusnak, hogy a szüleimen hüledezzen!

Én már kihüledeztem magam és nincs pénzem mások hüledezésére!

Ha létezik sorozatbiblia, akkor én meg megcsinálom a magam dinasztiabibliáját, a hétkötetes családi patológiát, abból kell felkészülni, majd egy ponton bekapcsolódom, és onnan kezdődhet az érdemi munka.

2017\03\04

Hihetetlen, de Dr. Vad pedig a Vadegészségügyi Tanszéken rendel, ráadásul mindenre hajlandó a nyuszi megmentéséért.

namedropping

2017\03\04

E. egy ilyen kis keresztény neszeszerben hozza el hozzám a gyerekét*, aki nem gyerek még, csak egy neszeszerben is elférő, kezdetleges, keskeny és hosszúkás, puha testű élőlény, de főleg nagyon apró és érzékeny, gombszemei vannak és nagyon kell vigyázni rá. És én, ahogy dédelgetem, leengedem a földre mászni, egyszercsak már nincs meg többet a feje. A feje nem volt kezdetleges, egy jól felismerhető, kerek és hamvas csecsemőfej volt, az ilyen nem tűnhet el olyan könnyen.

Ezek után elmegyük egy feminista londoni magyarral menüt enni. Miközben a választást fontolgatom A és B menü között, dolgozik bennem, hogy ott hagytam E-t, egy csecsemővel, akinek miattam nincs feje. Teljesen egyértelmű, hogy egy erköcsi nulla vagyok, de valamiért ezt engedik nekem, senkinek még csak eszélbe sem jut meggátolni. Se E.-nek, se a Jóistennek. Csak nem attól ijedtem meg, hogy valaki azt mondta a héten, van szabad akarat?

* saját varrású textiltok, ami csak keresztény / sok gyermekes, vagy az agglomerációban élő családokban fordul elő

álmok a nyíló és záródó világból

2017\03\03

- AKKOR HÜVELYKÚP, EZT LEFEKVÉS ELŐTT KELL FLEHELYEZNI...

- Jó...

- HERPESZ ELLENI KENŐCS, EBBŐL...

- Köszönöm.

- EBBŐL A HERPESZ ELLENI KENŐCSBŐL NAPONTA KÉTSZER KELL HASZNÁLNI. MÉG VALAMIT?

- Igen. Egy kis diszkréciót!

- Egy ilyen kis zacsit?

 

2017\02\28

A szemmel láthatóan hedonista pszichológus azt mondja, nem a boldogság, amiért a földön vagyunk, és belekortyol a smoothie-jába. Akkor a jó emésztés?  - kérdezem. Végül is a kettő ugyanaz.

Nem tudom, bízhatok-e a spiritualitásban, ha smoothie-val párosul, vagy ha alkohollal.

Nekem mindenki túl szélsőséges.

nem hiszek benne és mégis ott vagyok

2017\02\27

Kedves Ifjúsági Magazin!

Mit csináljak, hogy ne nézzek ki ilyen idősnek?

2017\02\22

A haldoklóknál mindig van olyan laborérték, vagy más részeredmény, ami nagyon szép, egészséges működésre utal. Valami mindig rendben van.

nyuszi

2017\02\19

A sírok elhanyagolásáról

P. sírjához, azóta, hogy belehelyezték -  3 éve - nem nyúlt hozzá senki, és 2 éve nem láttuk. Ezek szerint a mi kultúránkban nincs nagy hagyománya a sírápolásnak. M. egyenesen azt szeretné, ha szétszórnák: nem bírja a patetikus nyilvánosságot, azt hiszem, soha nem élné túl a szégyent, hogy meghalt.

süti beállítások módosítása