Prigozsin sírjára is visznek virágot és a ronda nők is kapnak Facebookon lájkot.

Olyan életet élek, mint egy ötvenes, független, meleg férfi, csak rosszabbul öltözöm. Megyek az orrom után, határozott véleményem van, érzékeny vagyok a kritikára, rólam senkinek ne legyen véleménye, de vegyenek észre, de hagyjanak békén, de most figyeljenek, itt megyek! Nincs családom, de távolról tisztelem, és ha kérhetném, csend legyen. Hadd olvassam már el. Mint Nádas, szinte már megbarátkoztam a halállal, de allergiaszezonban sajnálom magam. Ki ez a szép, fiatal férfi a szomszéd asztalnál?

"És addig gyűrődött, amíg meg nem halt."

Mogyoróország

[Magyarország]

A világ élhető lenne, ha a csendet nem zajjal reklámoznák.

Szombaton pocakos, jókedélyű szállásadó bőrébe bújva nyugtattam magam: egy férfi bőrébe, akinek majdnem minden megfelelő, majdnem minden elég jó. Tulajdonképpen minden elég jó, ha hagyják jóllakni az embert, megőrzi a kedélyességét. Azért biztos neki is van Achilles-sarka, nem tudhatjuk, mire érzékeny még ő is. Alapvetően stabil, a fejemben évtizedek óta létező archetípus, aki most eljött hozzám félálmomban meglátogatni. De csak azért, hogy érezzem, milyen távoli a karaktere, milyen lemásolhatatlan a nyugalma, milyen elérhetetlen a körvonala (hiszen nemcsak nyugodt, kövér is). Válságban bajszos, jóllakott férfi szeretnék lenni, ezt a gyerekkori képet idézem fel, ősbudapesti, vidéki nyaralásokról, ehhez a férfihoz ragaszkodom, szépen kérem, jöjjön vissza, de ne túl közel, mert nem ismerem, és ezzel ringatom álomba magam.

Mintha egy kutya kaparna valahol a lakásban. Jobbra nézek, át a szobákon, csak Leander az, aki szenvedélyesen joghurtot kanalaz a napsütésben. Fülében vezeték nélküli fülhallgató, hívásban van, fogalma sincs, mennyire hangos és milyen megkapó ez az elmélyült kanalazás a távolból.