Szombaton pocakos, jókedélyű szállásadó bőrébe bújva nyugtattam magam: egy férfi bőrébe, akinek majdnem minden megfelelő, majdnem minden elég jó. Tulajdonképpen minden elég jó, ha hagyják jóllakni az embert, megőrzi a kedélyességét. Azért biztos neki is van Achilles-sarka, nem tudhatjuk, mire érzékeny még ő is. Alapvetően stabil, a fejemben évtizedek óta létező archetípus, aki most eljött hozzám félálmomban meglátogatni. De csak azért, hogy érezzem, milyen távoli a karaktere, milyen lemásolhatatlan a nyugalma, milyen elérhetetlen a körvonala (hiszen nemcsak nyugodt, kövér is). Válságban bajszos, jóllakott férfi szeretnék lenni, ezt a gyerekkori képet idézem fel, ősbudapesti, vidéki nyaralásokról, ehhez a férfihoz ragaszkodom, szépen kérem, jöjjön vissza, de ne túl közel, mert nem ismerem, és ezzel ringatom álomba magam.