Csak az én tudati szintem lő ki az egekbe, mindenki vakondként vacakol, én fejlődöm és elhúzok, mint egy üstökös, haladó buddhista, keresztény és ezoterikus, mindenen kívül és fölött álló, fejlett lény, csak sajnos a többiek nem értek utol, jeges magányomban itt csodálkozom az űrben egyedül, a pszichológusok sok szerencsét kívánnak nekem, a szerelmeim az alagutaikat ássák. De jó a munkabér és nem is minden pillanat évezhetetlen, sőt, tulajdonképpen alacsonyabb tudati szinten boldog életet lehet élni, jobb a nyugdíj is és több az önfeledt pillanat.

Lemondanék pár kéretlen receptoromról.