Rendben, én hajlandó vagyok eltanulni tőle, hogy minden megoldható (egy applikációval, egy szolgáltatással, egy rendeléssel, a Google-lel, egy kis türelemmel, kellő ambícióval, utánanézéssel, pár oldal kinyomtatásával, néhány telefonnal, vagy valamelyik élő családtag megkérdezésével), de cserébe, remélem, ő is megtanulja tőlem, hogy nem minden megoldható.

Milyen későn jöttem rá mindenre! Minden más lett volna, ha mindenre korábban jövök rá. Nem azért, mert most rájöttem volna bármire. Az összes, valaha volt rájövés, aminek korábban kellett volna történnie. Igaz, akkor nem egy ember, hanem egy isten életét élhetném - vagy egy sikeresebb emberét, az meg nem szórakoztató az Istennek. És ha mindenre jókor jövök rá, nem tudjuk a tanulást isteníteni és a szenvedést megtölteni értelemmel. Ha ezt elolvasom egy év múlva, nagyon fogom szégyellni magam, hogy még nem jöttem rá arra, amit egy év múlva már tudni fogok. Még a blaszfémia miatt is mély megbánást tanúsíthatok, a pillanatnyi állapotomtól és átszellemültségemtől függően. Ha éppen valamilyen büntetésemet töltöm jövő tavasszal, több alázatra fogom biztatni magam visszamenőleg. Vagy fogom irigyelni magam, hogy milyen nagy volt a szám 2020-ban, micsoda merészség, kényelem és boldogság.

Bármilyen formában lázadnak a nők a férfiak ignoranciájával szemben - erőt mutatnak és látványos függetlenséget, vagy viszont-ignoranciával próbálnak tüntetni -, tulajdonképpen csak főnek a levükben.

Gyönyörű, hangtalan műszer van az ablakom előtt: egy német daru, sárga és egyenletesen mozog, része a kinti élővilágnak. Ahogy elsiklik előttem, olyan természetes, mint a panoráma jobb oldalán a szélben mozduló ágak. Csak sokkal pontosabb, könyörtelenül pontos. Az is, ahogy a daru sárgája az ég kékjébe illeszkedik - mesekönyvek egyszerű színkezelése. Jó dolog a pontos gép. És kellemes a tavasz. Van egy precíz és egy lágy természeti erő, és belefér egyetlen keretbe. Ha kinézek az ablaküvegen, áttekinthetőséget látok, egy jól látható Németországot. Azt, amiért idejöttem és amitől nem tudok itt megmaradni. Az arcomba kapom az igazságot, mint a postaládába a reggeli újságot. Fölösleges megfogalmazni, nem kell vitatkozni róla. Itt van, elérhető, kiveri a szemem. Senki se mondta meg, hogy közben hogy érezzem magam, az igazság-panoráma mellett érezni még bármit lehet.