Jaj, a legalitáshoz vezető út már megint illegális lesz.

Mégis jó a banán!

Van abban valami felszabadító, hogy nem kell semminek megfelelni, mert egyszerűen nem vagy megfelelő. Alapvető alkatodnál, természetednél, fizikai és szellemi valódnál fogva. A lényed nem odaillő és nem alkalmas. Bármit csinálhatsz, a világállapot rezzenetlen, csak nyerni lehet, ha mégis megrezzen. Nem lehet baj.

És akkor eszembe jut, hogy egyszer valahol valaki mesélt valakinek egy lazacról, ami megártott valakinek.

Nincs menekvés, újratermelődnek a nyilasházmesterek, az ígéretes gimnazisták, a szenvedő férfiak, aggódó anyák és nagy türelmet igénylő aggastyánok. A technológiai forradalom nem segíti és nem állítja le, mi pedig nem csodálkozunk rá elégszer az atavisztikus újratermelődésre.

Minél több az anyag, annál kevésbé hasznos. Az ígéret volt maga a haszon. Minél több a tapasztalat, annál kevésbé strukturálható. Egyre több az egymást kioltó elem. 19 évesen még meg tudtam írni az önéletrajzomat, ma már bele se kezdek, inkább akkor egy új életbe.

A valakiről való sokat gondolás egyik ismérve, hogy az ember eggyel több ipszilont képzel a nevébe. Több dupla l-t, és szíve szerint a h-kat is sokasítaná, hogy könnyed lebegést adjon a nagyszerűnek képzelt ismeretlen nevének - csak azért, mert fiatal és francia.