Nem vagyok birtokában a megfelelő stratégiáknak. Vajon próbáljam meg eljátszani, hogy egy alkalmas, adekvát ember vagyok, megfelelő képességekkel, illendő mértékű motivációkkal, rendezett háttérrel és kristálytiszta célokkal, vagy értelme sincs mímelni mindezt? Hiszen az első adandó alkalommal kiderül, hogy nem. Ha viszont rögtön az elején comingoutolok, kit érdekel a végtelenül őszinte, destruktív munkaerő*? Amerikában cirkuszban mutogatnának, de mit kezdenek ezzel Európában?

*Most eszembe jutott az a 3 évvel ezelőtti állásinterjú, ahol megkezdődött a nagykönyvben megírt óvatos puhatolózózás: udvariasan, feminista álruhába öltöztetve, hogy "hogyan képzelem a következő 10 évemet" (nem szülök-e jövőre)? És úgy kellett a játékot végigjátszani, hogy lássák rajtam, hogy de, nagyon is szülök jövőre, de minden erőmmel próbálom kozmetikázni, tehát szülni akarok és fogok - mint minden eltökélt harmincas -, de tisztában vagyok vele - mint minden eltökélt harmincas -, hogy ez a munakerőpiacon nem előny, ezért elegánsan letagadom. Úgyhogy tagadtam, így senki sem tudta meg, hogy ez a modell végtelen távolságra helyezkedik el a valóságomtól, és hogy teljesen más miatt fogok kiesni. Sokkal kevésbé produktív, a társadalom számára sokkal kevésbé hasznos, szinte érthetetlen dolgok miatt.

De az elején mindig jó vagyok. Sikerem mértéke az átverés sikerének mértékétől függ.