Elég volt annyit mondanom, hogy "Azt a sápadt pirogot kérem", a cukrásznő lelkesen mesélte, hogy az anyósa is költő. Múltkor például hajdinát főzött nekik, amikor vendégségbe jöttek, és várjunk csak, mit is mondott az anyós a hajdinára, valami nagyon szépet, összetett is volt. Az apósáéknál Zalában pedig egész gyerekkorukban csak hajdina volt, mert szegények voltak, és mindig azt ették, ezért ő eleve elfogult a hajdinával, nagyon imádja. Mondtam, hogy amit egész gyerekkorukban esznek a szegények, azt nem szokták imádni, de mondta, hogy ez egy szerencsés kivétel, apósa tényleg odavan a hajdináért, anyósa meg költött is róla. Aztán eszébe jutott, hogy a saját nagyapját tényleg nem tudta meggyőzni a rozskenyérről, amit a háború alatt ennie kellett, és azt mondta, ő már ebben az életben nem fog rozskenyeret enni, így hát jó belátásra tért, és azóta hagyja, hogy a traumatizált rokonok bevigyék a gyorsan felszívódó szénhidrátot.