Az ember egész gyerekkorában bámul egy címet, pl. A földi paradicsom, miközben 9 éves és hányingere van, számolja a másodperceket és bámulja a könyvgerincet, számba veszi a betűket, elolvassa őket úgy, hogy csak a párosakat, aztán csak a páratlanokat, aztán visszafelé a szót, de ez a hányinger szempontjából veszélyes, ezért inkább máshova néz, hasonló címek mindenhol, részvétlen könyvgerincek, aztán megint látja az Egészet: "A földi paradicsom", és akkor 27 év múlva egy tanulmányban visszaköszön a földi paradicsom, és bár azt nem mondanám, hogy értelmet nyer a szenvedés, de megváltozik a viszony. Mint amikor valaki megtalálja a másik felét, és kiderül, hogy a szerelme ugyanabba az általánosba járt, mint ő, csak nem akkor. Vagy csak egy év átfedés volt, amikor senki se figyelt a másikra.