A Kerepesi útra ráfordulva nemcsak azt láttam be, hogy vissza kell fordulni, mert már nem lesz időm rájönni, hogy melyik a Fiumei út (ott volt, csak hátra kellett volna néznem), de valami gurult lefelé a lábszáramon is. Térdmagasságban megállt, úgyhogy a kezemmel kellett a nadrágon keresztül lehengergetnem bokáig, amikor végre előbukkant a bakancs torkolatában a tűzpiros rúzs, amit otthon zsebre vágtam. Ugyancsak a bakancsomból szedtem ki a korrektort, részletekben: először a stiftet, utána a kupakot. Ez már az aluljáróban történt, ami olyan nagy, hogy bárki bármennyi bűvésztrükköt büntetlenül végrehajthat, senki nem veszi észre. Sajnáltam is, hogy ezt senki nem látja, mert bár az értetlen tekintetektől megmenekültem, azért kietlen vidék ez, ahol mindenki magára van hagyva a produkciójával.