Most eszembe jutott P., akihez egyáltalán nem illett a harmónia. És nem illett hozzá a mediterrán tempó sem, egy igazi, gyomorbajos kelet-európai volt, háborgó lélekkel, akit a tudása miatt tisztelnek és aki borotválkozás közben is késői Beethowent dúdol . De párszor nyaralt ezen az éghaljlaton, és az egyik ilyen alkalommal, amikor Opatijaban ültünk a tenger partján, késő este, szűk családi körben, azt mondta, hogy érzi, ahogy elomlik benne a harmónia. Akkor megéreztem valamit abból, hogy milyen nyomorult a magyarok élete tenger nélkül idegen és természetellenes neki a tenger, milyen nehezen tud erre az áramkörre rákapcsolódni és erre nem csak a tengertől való fizikai távolság predesztinálja. Hanem valami eredendő tengerellenesség, szárazföldre vetettség - ami még a nyaraló magyarokat is elkíséri. Pár évvel korábban csináltam egy játékos pszichológiai tesztet, ahol semmilyen pozitív asszociációm nem volt a tengerrel kapcsolatban. Engem sajnos zavar a zúgása. És az is, ha nem látok partot. Én, ha tehetném, tóhoz mennék.