"Amikor '67-ben először voltam háborúban, az első élményem egy előttem elvonuló harckocsisor volt. Rengett a föld, gigantikus látvány volt, ha teli torokból ordítasz, akkor sem hallod meg a hangodat. És mégis, az volt az érzésem, hogy ez nem lehet igazi háború, túl nagy a csönd ahhoz. Valami hiányzik, hogy ami a szemem előtt zajlik, igazi háborúnak tűnjön. Csak hetek múlva jöttem rá, mi hiányzott. A zene. Hisz hol láthattam én korábban tankok százait háborúba vonulni? A moziban. És ott mindig zene kísérte a jelenetet. Az igazi háborúban nem volt zene, így az igazi háború nem tűnt igazinak."

Az étel- és más káros anyag-tolerancia globálisan csökkent az egész családban. A kétezres évek első felében észleltük a csökkenés feltűnő jeleit, függetlenül attól, hogy ki éppen mennyi idős volt akkor. Nem csak az egyéni halmozás mértéke számít, minden korábbi kártételre mindenki nagyjából egyszerre reagált. És nem csak ez a család. Ezekben a figyelembe nem vett dimenziókban mégis együtt rezeg a társadalom.

Königs Wusterhauseni használt gyermekbugyik kiárusítása. Perverz hely ez a Biete, Suche, Tausche, Verschenke - csoport.

Szegény Papa, aki egy életen át majd megrepedt egy kis elismerésért, az emberélet útjának felén mégis kapott egy saját nevére kiállított, elegáns díszdobozt. Dohánypromóció volt, ami a halálokot figyelembe véve egészen ünnepélyes, megalázó, tragikus gesztus.

Mai nyertesünk Zeller Tibor.

A Törless iskolaévei, amit 19 évesen kezdtem el olvasni, 34 évesen folytattam, és 36 évesen fogok befejezni.

A biedermeier csak védekezés: biztos keretet ad a tragédiáknak.

A polgár úgy tesz, mintha a múláson kívül is lenne struktúra, hagyomány és értelem.

(Ezért szeretem a műszaki értelmiséget, a kiskutyákat és a háztartási boltokat.)

Egy újabb homokmandala. Most már biztos lehetek benne, hogy az exhibicionizmus írmagját is sikerült kiirtanom magamból: félkész napló jegyzeteimet, amelyeket egy-másfél éve tárolok, befejezem, majd visszamentem az egy-másfél évvel ezelőtti dátummal. Így csak az olvashatja, aki újonnan talált ide, és érdekes neki 2016, vagy aki minden nap kiolvassa az egész naplót. A bejegyzések ráadásul jelentéktelenek és nem ütnek el különösebben a többitől sem, olyan keresőszavakra optimalizálva, mint van, nincs, tegnap, ház, ír, kéz, én, levegő. Így minden adott, hogy a világ és saját magam számára is örökre észrevétlen maradjak.

[Ezt a bejegyzést 1-en olvasták.]

Limited edition, amit végül le kell értékelni, hogy elfogyjon.

- Mit csináljak az ismerősömmel, aki véget akar vetni az életének? Nincs egy ilyen inverz segélyvonal, ahol, ha megadom a számát, felhívják és lebeszélik?

- Nem sajnos, mi bútormozgatást nem vállalunk.

- Akkor mit csináljak?

- Beszélje le.

- Biztos, hogy már többen beszéltek vele a közelebbi barátai közül, de még mindig öngyilkos akar lenni.

- Hívjon fel valakit, akit szeret és beszélgessenek.

- De nincs társasági hangulatban, nem fog telefonálni.

- Hívja ki hozzá a mentőket.

- A mentőket? 

- Vitesse be.

- Á! Bevitetés. Az mindig jó, ha rossz kedved van.

Nagy érdeklődésre számot tartó dolgok... sok minden és sok mindenki tapad hozzájuk. Minden pop lesz! És ára van!

„A világ képe sokszor elhúzódik a szavakkal való közölhetőség köreiből..." - mondta az osztályfőnököm.

Érdekes, ahogy önértékké vált a terjesztés. Mindegy, hogy mit.

"Büszkeséggel tölt el, hogy a birtokában vagyok valaminek, aminek tegnap még nem voltam."

Vajon a Papa mit szólna hozzá?

Nagyon örülne neki, hogy ilyen izmos lánya lett.