A bűncselekmények legnagyobb részét tréningruhában követik el.
Olyan világban szeretnék élni, ahol az élelmiszerlánc azt üzeni: jó a csirkeszárny, vagy esetleg olcsó a kifli, nem pedig azt, hogy legyél egy angyal, vagy ugye, milyen aranyos ez a kisróka, rakd ki és hívd fel, vagy küldd be, esetleg fotózd le és töltsd fel, illetve megmondom, minek örülj és legyél jó ember, de már úgyis az vagy, mutasd meg a többieknek is, egyébként meg van itt egy kifli.
Már többször felmentettük magunkat - én előre is -, többször megbeszéltük, hogy nem lehet jól csinálni, mindenki el van rontva, ha ugyan nem tökéletesen tönkre van téve az anyja által, minden belátó anya fogja a fejét utólag, sajnálkozik, vagy tűnődik magán, és azt kérdezi: mit kellett volna másképp csinálnia, mit tett, vagy mit mulasztott, hogy a gyerek (aki felnőtt) másfél évtizede jár a pszichológushoz, de még azt is rosszul választotta ki. (Vannak anyák persze, akik bátrak a rontásban, és büszkén viselik a következményeit. Az más.)
- Át kell ültetni a pálmát, tejesen el vannak száradva a levelei.
- Igen, láttam, amikor voltam a szobádban.
- Te voltál a szobámban?
- Csak, hogy a nyuszinak répát adjak. Egyébként eszembe se jutott volna bemenni!
- Látod, lehet, hogy ez volt a baj.
- Ez baj volt...? Én azt hittem, jól csinálom.Tudod, egyáltalán nem könnyű megállapítani, mikor zavar az ember.
Most azt akarod mondani, hogy... az a húsz év elhanyagolás - az valójában DISZKRÉCIÓ volt?
A lány a barna plüss melegítő nadrágjához türkizkék ujjatlan pólót vett fel, és a bőre sem jó.
Biztos pszichológus.
nácivagyok
Letartóztatás és elmúlás
"A rémképek egyéni változatossága végtelen, de vannak tipikusak, mint a fertőzés, a betörés, a letartóztatás és az elmúlás. A kényszeres száz százalékos biztosítást szeretne félelme tárgya ellen, de ilyen nincs. Maradnak a rituálék."
juxtapose
Mégiscsak egy élő állat
"És még egy fontos dolog: a film készítésekor többek között egy idomított rókával fogunk dolgozni, amivel ugyan alig 4-5 snittet kell csak felvenni, mégiscsak egy élő állat, amit egyszer a forgatási napon pár órára, és előtte, a beállásoknál még néhány órára be kell vinni a szobába. Beszéltem a róka tulajdonosával, és azt mondta, hogy egyrészt a rókát forgatás előtt még legalább egyszer oda kell vinni, másrészt meg hogy irtó büdös. Ezt ma én is éreztem. Azt mondta, hogy maradandó károkat nem fog okozni, viszont forgatás után 2-3 nap, míg teljesen kiszellőzik."
Nem baj, persze, gyertek.
munkanap vidám kötelességteljesítés
Kedd
17:00 Andi - Pánik Ária
17:30 Andi, Réka - Férfikínzó koreográfia
18:00 "Hogyan rázhatnám le Andit" - Réka, Andi verekedés
18:30 Áron fantáziál a konditeremben
19:00 András, Áron - Nőgyalázó koreográfia
19:30 Andi - Szopás Ária
munkanap erőszakmentes kommunikáció
Csámpás fogazatú, csipás pincsi mellett utaztam ma a metrón. Ennek a kutyának egyébként is eszelős a tekintete, de így, fogászati beavatkozás után! Vagy istentudja, honnan jöttek. A gazda tekintete józan volt, szemüveget hordott.