Másfél éve hullámokban tör rám: hogy lehet, hogy történik valami, hatáskörünkön kívül eső, amire a másik leválik, és csak annyit mond: mostantól a távolból figyellek? 

A hónaljig húzott nadrág varázsa

Divat előtti állapot

Bárcsak trágárabb lenne

Nem érdekelne ennyire

Még nem láttam embert, akinek ekkora küzdelembe került erkölcsösnek maradnia. De tényleg próbálkozik, tulajdonképpen az egész élete harc. Egyszerűbb lett volna jó családba születni.

A Tinderen swipe-olva megszerettem és megsajnáltam a férfiakat. Így, csoportosan sokkal több derül ki róluk. Olyan szeretetre méltónak tűnnek, még a legnagyobb baszógépnek is, úgy látszik, van egy anyukája, a leggyengébb versenyzőnek is egy kedves szakmája, megfelelő étvágya, macskája, kisebb fehér, vagy nagyobb, lógó fülű kutyája.

A lányok előttem a sorban csipszet vesznek, csokit és olcsó, flitteres körömlakkot. Boldog évek, amikor még fittyet hányunk a ráknak, önfeledten halmozzuk a mérget, minden intelem huhogásnak tűnik, közben magas telefonszámlát csinálunk, majd összeveszünk anyukánkkal (ha szerencsénk van, és ő még nem rákos). Amikor még nem kezdődött el a bio-pánik, az életet ígéretes csillámok borítják, a horizonton végigszánt a flitteres ecset, mögötte a felnőttes évtizedek még csak felsejlenek. 

Mi vagyunk az első generáció, amelyiknek humora van. Amelyik több életnyire van az előzőtől. Amelyik jó zenét hallgat, a legújabbat. Amelyiknek egyedi kamaszkora van és sajátosan nehéz felnőtté válnia. Mi vagyunk az elsők és utánunk se jön senki, nem generáció vagyunk, hanem a mindenség, örökre beágyazva az időbe, az előttünk és utánunk lévők világbiztonságába.

Bezárom a csetablakot, és azt mímelem, hogy valahol vagyok. Biztos eszem, vagy éppen szeretettel ajándékozok. 

Minden gyanúsan lelkes, új ismerős mögött van egy olvasatlan forgatókönyv.