Jöttem haza Aligáról, és már csak a biciklitároló kocsiban volt hely, de ott is fürtökben lógtak az emberek, családok elfekvőben, rothadó uzsonnák, áldozatos nevelőanyák, fáradt biciklis csapat. Ez egy ilyen menekült-érzékenyítő játék, gondoltam. De nekem minek? Én ezt a játékot genetikailag ismerem!
A gépiesített sérülésmentesítés jegyében most én lettem a köszönömbrigi, a köszönömmóni.
Sziasztok, köszönöm, elnézést, köszönöm.
És még így is rendkívül népszerűtlen vagyok! Ez egy új érzés, nekem mint szeretet vezéreltnek (karaktertipológia: Love), szoknom kell ezt a jobbra tolódást (Ambition).
Forró keksz. Nem úgy értem. Vannak ezek a kekszek, amiknek a belseje forró, ilyen volt a Zoo keksz is a kilencvenes évek elején. Nem szerettem.
De előbb utóbb minden keksz forró lesz. Talán az ilyen morzsalékosak, mint a jó reggelt, nem, meg a nagyon simák, mint a Derby keksz, azok sem, a háztartási is hideg marad, de már a Leibnitz az felmelegszik a szájban erősen, a kisebb, állatos is.
Lovakat ölelgetni Facebookon. Még csak azt se mondanám, hogy kifejezetten divatos. Az ízléstelenség mellett tehát bátorság is kell hozzá.
Én ezt most már megbecsülöm.
Ott ültem a kamionban, Levente és Öcsi között, navigáltam őket a belvárosi utcákon át, és bár Öcsi masszív rasszista volt, Levente pedig nem értette a város eszméjét és már fél óra pesti meló után vágyakozott saját bevallása szerint is sivár törökbálinti otthonába, egyben egyet kellett értenünk: hogy ez az ágytulajdonos, ez a Kőrösi Géza, ez egy istentelen fasz, egy irritáló, tudálékos barom.
- És akkor magamhoz vettem a nyuszit, mert mondták, hogy egy kis szőrös állat jó az egzisztenciális magányra, erre az is mindig elszalad, és nem akar megmaradni ott, ahol vagyok, retteg és iszkol, mint a férfiak.
- De ugye nem gondolta, hogy majd a nyúl lesz az, aki belovagol fehér lovon és megváltoztatja az életét?
- Hogy a nyúl belovagol? Nem, nem gondoltam.
Ez a mítikus romhalmaz, amit mi a lakásunknak nevezünk... - nem tudom, Herminával beszélgettünk, és úgy tűnik, nem vagyunk egyedül.