Ezt az elhasználódástól való félelmet, ezt a reszketeg energiatakarékosságot magamon kívül eddig csak két embernél tapasztaltam. Pedig a mindenre nyitott kamaszok prófétája, Feldmár is megmondta, hogy el kell használódni. Én, úgy érzem, az utóbbi években komoly erőfeszítéseket tettem ennek érdekében - már egy ideje egész biztosan nem lehet hamvassággal vádolni. De Á. még mindig nem ad magából senkinek, csak az energiáját gyűjti az életre, ami közben teljes magabiztossággal halad el mellettünk.
Szólj hozzá!
Utsó (május 4.) - innen tudom, hogy volt
J. drága,
ezt már a holnapi autodafé miatt aligha fogod figyelemmel olvasni, bár hallatlanul izgalmas dolgokról szól. Úgymint: a holnapi kezelés után van egy PhD bizottsági titkári fellépésem (lehet, hogy ez alkalomra illene még egy fehérkésebb rugdalózót keresnem a ruhatáramban. Persze kivasalni ezt se tudnám, tekintettel arra, hogy ugyan múltkor ismételten visszavittük a vasalót a ...ba, de ígéretük szerint két hétnél korábban nem tudnak nyilatkozni, hogy embert tudnak-e faragni a vasalóból (olyat, aki vasal). Mi lesz velem addig?)
Ebből azért nem minden valósult meg.
A sírról készült fénykép, és a sír is, világosbarna és naturális, akár a sírásó unokahúgának, ennek a benyomásnak nincs sok köze a halálhoz.
Az összes képen cigaretta van a kezében. Van egy, amin az olvasókönyve mögött ül vigyorogva, ott még nem.
Az mi?
Összefutottam egy ismerősömmel az utcán. Azt mondja: MEGYEK A NAGYMAMÁMHOZ SÜTEMÉNYT SÜTNI. Nagymama? Az mi? Sütemény? Ezt hogy érted? Van, akinek a gyerekének dédanyja is lesz! Van, akit még idegesít az anyja! Van olyan, aki a nagyapját temeti!
Ártatlanság kora.