A pszichológusoknak döbbenetesen naiv térérzékelésük van, együgyű lakberendezési elképzeléseik, valami homályos víziójuk a harmóniáról, egy meghitt sarokról, imádják a barna színt, a súlyos anyagokat, és az öltözködésük is olyan, mintha a psziché bizonyos aspektusairól nem vennének tudomást. Innen nehéz kiépíteni a teljes körű bizalmat.

Persze van ez a régi dilemma a művészet és az orvosi kezelés között: bele kell törődni, hogy a kettő nem ugyanaz.

Aztán Papa a könyvtárcsarnok oszlopai között állva elbúcsúzott, megölelt, erős volt és meglepve fedeztem fel, hogy izmos is, mint még nem is olyan régen. "Ma akkor..." - kezdte. Most biztos valami olyat mond, ami időben problémás lesz, olyat, ami szerint még nem halt meg. Sosem volt erőssége az idő-, sem a realitásérzék. De végül teljesen adekvát maradt, ahogy metafizikailag az volt életében is:

"Ma akkor kitalálom, hogyan osszam fel az egyetlen gyermekemet"  mondta.

Vannak, akik tudni vélik, hogy én hogy éreztem magam egy adott időpontban, valami mennyire volt hasznos a számomra, mennyire hoztam jó döntést, illetve, hogy biztos nem fogom megbánni, mert - mint mindent -, úgy ezt a pokolban töltött évet is hasznos befektetésként fogom értékelni utólag. Ez a befektetés majd mindjárt gyümölcsözni kezd és őrületes hajtásai a továbbiakban kényelmes és egyértelmű életet tesznek lehetővé a számomra, mindezt persze angolul, ami rendkívül korszerű.

mocskos szájú alpinisták szemben