Egy derengő rossz érzés, valami lelkiismeret furdaláshoz hasonló kúszott a gondolataim közé, miközben a teraszon egy meg nem érdemelt rigatoni-t szúrtam a villám hegyére. Már két hónapja töretlenül jó életem van, nem ütközöm ellenállásba, követelésekbe, jó ételeket is ehetek és többször kialudtam magam. Tulajdonképpen nem csodálkoznék, ha valaki most elemelné a táskámat, régen volt már botrány, vagy valami nagyobb feladat. Még arra sem volt időm, hogy rácsodálkozzak saját mazochizmusomra, amikor a hátam mögül egy mocskos kéz belenyúlt a tésztás tálamba és egy "Schmeckt gut?"* kérdés kíséretében kikapart magának két rigatoni-t a paradicsomszószból és bekapta.

El sem tudom képzelni, hogy lehet felépülni egy megerőszakolásból, számomra már ez is olyan határátlépésnek bizonyult, ami után évekig terápiába kell járni. Pedig rengeteg ruha volt rajtam. De az intuícióm működik: nem hiszem, hogy önbeteljesítő gondolat volt, amikor úgy megkívántam, hogy lopják el a táskámat, inkább csak egy sanda gyanú, hogy a társadalmi igazságszolgáltatás nem fogja engedni a büntetlen élvezetet, amíg nem juttatok belőle másoknak is. Persze az élvezetet aligha a két tésztadarab okozta, hanem a határátlépés, amivel a kiszorult bosszút állhatott a jólétieken. Majdnem utána rohantam, hogy elmondjam, milyen szarul éltem egy évig, és hogy tulajdonképpen megértem, csak azért kezet moshatott volna.

  *Ízlik?