Azután hétfő reggel egy down kóros és más fogyatékos gyerekekkel foglalkozó intézményben indítottam. Szereplőt keresni mentem, de félretájékoztattak, és olyan osztályba küldtek először, ahol instruálható gyerekek helyett testnedvekkel, kusza tekintetekkel, deformált koponyákkal, halálos betegséggel és körjátékokkal találkoztam. A gyomromat már egy szimpla óvoda is kikezdi, de ez tényleg több volt, mint amire hétfő reggel fel lehettem készülve. Így jár az, aki azt hiszi, a betegség olyan, mint az egészség, csak egy kicsit nehezebb.

Eleget tettünk a meghívásnak. Egy angol, kifosztott világjáró, egy lecsúszott üzletember, Neil hívott meg minket, akivel pár héttel korábban egy vacsorán találkoztunk. Thomas lakásában voltunk egyébként, a mi házunkban, épp a szüleim lakása fölött. Thomas a hétköznapjait Svájcban tölti, addig Luonak, az afrikai lánynak adja használatra a lakást, de hétvégén haza jön, és akkor Luo (aki bizonytalan viszonyt ápol Neil-lel) átmegy a Cs. utcába, egy kis garzonba. De most hétvége volt, és Thomas összegyűjtötte Budapest eddig ismeretlen, legrosszabb arcait. Ott voltak Luo barátnői: két afrikai nő, akik közül a flitteresebbikről kiderült, hogy a másiknak az anyja, öt gyereke van, nem mellékesen pornószínésznő volt, de ma már szakács. Másnaposan unatkozott a díványon, miközben a fiatalabbnak egy kivénhedt, brit külsejű német üzletember udvarolt, sárga sport pulóverben, részegen. Egy kis szobában, ahova a kabátunkat dobtuk, a félhomályban gyanakvó tekintetű cigánylány szoptatott egy csecsemőt.

Én végig egy erdélyi férfival beszélgettem, akinek papírüzlete van, és elhívott egy autentikus étterembe a Wesselényiben, ahol csak az afrikai ősanyára kellett volna hivatkozni, hogy kapjunk egy kis banános halat. Közben Thomasról is kiderült egy és más, a rossz arcú, de szép mosolyú erdélyitől. Például, hogy a flitteres farmer kezeslábasban szoptató cigánylány, az a Thomas gyerekének az anyja. Baleset történt: azon az éjszakán, amikor Thomas felszedte őt a Mercur hotel előtt, nem védekeztek. De hülye ez a Thomas - mondja a praktikus erdélyi -, ahelyett, hogy lelépett volna, és visszament volna Angliába, fizetve valami tisztességes gyerektartást, itt maradt, és szerencsétlen hozzákötötte magát a cigány prostihoz. Most a lány megfogta őt, tessék, ott vannak az erkélyen a testvérei is, teljes fegyverzetben, és fogják a Thomas tökeit. A lány is mindig a seggében van, nem ereszti, pedig semmi értelme, mert nem jönnek ki jól, vagyis hát nincs közöttük semmi.

És tényleg, a lány nem tud mihez kezdeni, angolul sem tud, de a nagytestű testvérek az erkélyen kézben tartják az irányítást. Mellettük az afrikai testvérek (ide nő nem jön védelem nélkül), a nyóckerből, fuksszal a nyakukban, spanglit tekernek és közösen szívják el a Klotild palotára nyíló kilátásban. Kiderül, hogy Luonak vendéghaja van, az erdélyinek meg két lánya, meg egy papírboltja a Verespálnéban, meg egy hostele a Váci utcában, meg pár milliárdos barátja Romániában. Akik a spanyol csatornafedő helyi elterjesztéséből keresték gennyesre magukat.

Mondom a lányomnak, ha elveszted ezt az I-pod-ot, többet már nem veszek neked, mert tudni kell, hogy már elvesztett hármat, erre mit csinál a kis hülye? Nem elveszti a negyediket is?

Arról nem is beszélve, hogy a világ ezen szeglete a régi otthonom fölött eggyel található. Hogy is lehetne ezt máshogy felfogni, mint szüleim és egykor volt nagyszüleim léte kétségbevonásaként?