2011. szeptember 16., péntek 23:29
még nincsenek kommentek
S: Itt kell elmondanom, hogy a korábban említett traumáim mellett van egy harmadik is. Ez pedig a Lipót pszichiátria felszámolása. Valahogy mindig úgy képzeltem, hogy az lesz a vészkijárat, ha megelégelek mindent, ami körülöttem van. A hatalmas, ősfás parkban üldögélek majd csíkos köpenyemben egy padon, papucsommal mintát rajzolok a gyöngykavicsba, elhessegetem a falevelek között átszivárgó napsugarklat, és hosszan bámulom a nővérlánykákat, ahogy fel-le tologatják a sok kerekesszékhez kötött nyomorultat.
J: Én személy szerint a Lipótra sosem vágytam, az ilyen gondozó helyek magyar kiadásai sosem voltak elég vonzóak a számomra, de a Varázsheggyel és más német, svájci és nyugat-európai szanatóriumokkal én is hosszan kokettáltam, Madame Chauchat áttetsző teste és a rendszeres étkezések romantikája már gyerekkoromban nagy hatást gyakorolt rám. És amikor A két Lottit láttam 1993-ban, akkor én is ideglázat akartam kapni, mint Lotte, mert azt éreztem: tűrhetetlen, hogy az érzékeny idegrendszert ne lehessen valahogy demonstrálni, és hogy nekem is jár ez a csillogó szomatizáció.