- Vezekelj.

Ocsmány egy beszélgetést hallgattunk ki a Hivatalban.

- Valld be, hogy elkényeztettek.

A nyersen felnövesztett lány és Jusztina, aki burokban él. A rikácsoló fél féltékeny a burokra, hiányérzetét és gyűlöletét igazságelméletekkel legitimálja:

- A világ durva, kegyetlen, te még nem ismered, Jusztina. A te valóságod nem a valóság. Az én valóságom - az az igazság. Itt az ideje, hogy megismerd. Ha eddig boldog voltál - az a felismerés hiánya, éretlenség volt. Te is boldogtalan vagy, mint én, csak butább és eszköztelenebb. Én tudok harcolni, a büszkeség pedig szinte boldoggá tesz. A szeretet a gyerekeknek való. Ha felnőtt vagy, megtanulsz gyűlöletben és harcban élni. Leigázni a többieket, Jusztina. Győzni a Gáboron, akire nem számíthatsz.  Összekaparni az anyád, akire nem számíthatsz. Beszélni az apáddal, akire nem számíthattál. Ha majd elkezded rosszul érezni magad, beszélhetünk. Az azt jelenti majd: kinyílt szemed.

- De nem, én szeretek így...

- De akkor is én leszek az erősebb.